Intézményünk névadója

LÉVAY JÓZSEF 
(1825 Sajószentpéter -1918 Miskolc)

Költő, műfordító, közhivatalnok, "a borsodi halhatatlanok feje".

 

1825. november 18-án született  Sajószentpéteren. 1836 és 44 között Miskolcon járt a református gimnáziumba, majd Késmárkon jogot hallgatott. 47-ben Miskolcon joggyakornok. Munkatársa több korabeli lapnak, megjelennek első versei. 1852-től 13 éven át a református gimnázium magyar-latin tanára volt. Ekkor köt barátságot Tompa Mihállyal és Kazinczy Gáborral. 1865-től 94-ig töltötte be Borsod megye főjegyzői hivatalát. Már életében elhalmozták a megbecsülés jeleivel: 1890-ben aranytollal köszöntötték főjegyzősége 25. évfordulóján, 1910-ben Miskolc díszpolgárává választották. 1895-ben nyugalomba vonul: "Így élem a nyugalom napjait most már a hivatalos élettől távol itt Miskolcon, szerény, de nekem eléggé kényelmes körülmények között. Olykor kirándulok Szent Péterre s egy-két napot szentelek a kegyeletnek a Szüleimtől örökölt kis fészekben, ahol velük együtt életemnek oly sok boldog óráját élveztem....Feldobott kő voltam, mely végre is oda esett vissza, ahonnan régen feldobták."

93 éves korában halt meg. Végakaratához híven a Sajószentpéteri református temetőben, szülei mellett helyezték örök nyugalomba. Emlékét Miskolcon, egykori lakóházán tábla, egészalakos szobra, utcanév, egykori iskolája a Lévay, valamint Sajószentpéteren szobra, emléktábla és emlékszobája őrzi.

Hirdetmények