Múzeum- és színházlátogatás Budapesten

A bölcsészet- és társadalomtudományi munkaközösség idén is megszervezte a már hagyományosnak mondható múzeum- és színházlátogatást 2024. május 24-én, pénteken azon tanulók számára, akik emelt szintű képzésben, fakultáción vesznek részt, vagy valamilyen versenyeredményt értek el a tanév folyamán 

 

Tavaly Kassára látogattunk, idén pedig Budapestre. Délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni című állandó Petőfi-kiállítását és az írók, költők fotóiból összeállított tárlatot tekintettük meg. Gazdag, eredeti, eddig soha nem látott műtárgyanyaggal ismerkedhettünk meg korszerű és izgalmas kiállítási körülmények között. Számos, a látogatókat szinte beszippantó interaktív multimédiás eszköz tette elevenebbé, egyedi élménnyé a bemutatást. A rövid szabadprogram keretében pedig a belváros forgatagában vegyültünk el. 

  

19.30-tól a Thália Színház Csehov Ványa bá című előadását tekintettük meg parádés szereposztásban, a Miskolci Nemzeti Színházból frissen átszerződött Görög László és Czakó Juli főszereplével. Szervét Tibor, Szabó Győző, Molnár Piroska, Bede- Fazekas Szabolcs játéka szintén emlékezetessé tette az előadást. ,,Mai történet, mai színház, mai nyelv- csodálatos szereposztásban. ’’- így lehet röviden összefoglalni azt, amit átéltünk. Éjfél után élményekkel feltöltekezve értünk Miskolcra 

 

Köszönjük szépen az iskolavezetésnek, hogy idén is támogatta a szakmai kirándulásunkat! 

Hirdetmények