Az Országos Református Tanévnyitón vehette át Dr. Ábrám Tibor igazgató a Zsinat által adományozott Imre Sándor díjat

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN 2022. AUGUSZTUS 27-ÉN TARTOTTÁK A HAZAI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK TANÉVNYITÓ ÜNNEPI ISTENTISZTELETÉT. EZEN ALKALOMMAL KERÜLTEK ÁTADÁSRA A ZSINAT ÁLTAL ADOMÁNYOZOTT PADAGÓGUS DÍJAK IS.

Az 1990-évek második felétől tartanak Országos Református Tanévnyitót a magyarországi református köznevelési intézmények, 2010-től pedig Kárpát-medencei Református Tanévnyitót is szerveznek. Az idén az előbbinek Hódmezővásárhely adott helyet, az utóbbi pedig szeptember 17-én Rimaszombaton lesz.

A református összetartozás jeles intézményi eseményei ezek.

Az ünnepi istentiszteleten Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az 1Kor 9:24-27 alapján hirdette az igét "Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!" megszívlelendő üzenettel. Tanévnyitó ünnepi beszédet Bruckner László a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója mondott, és köszöntötte a tanévnyitó részvevőit Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is.

Az istentisztelet keretei közt  került átadásra a 2021. évi Imre Sándor Díj, valamint a 2022. évi Makai Sándor Díj és Imre Sándor Díj.

 

A Magyarországi Református Egyház Zsinati elnökségi tanácsának döntése alapján a 2021. évi Imre Sándor díjat Dr. Ábrám Tibor, a Lévay igazgatója kapta.

Gratulálunk a díjhoz, amely egyúttal a Lévay teljes nevelőtestülete szakmai tevékenységének elismerése is. 

Hirdetmények