OTDK versenyeredmény

2023. április 11-13. között Veszprémben került megrendezésre a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciója. A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon két tanulója is kiérdemelte a részvételi lehetőséget a Műanyagok biodegradációjának vizsgálata a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) című projektjével. A pályamunka A környezettudomány földtudományi alkalmazásai tagozaton került bemutatásra. A megmérettetésre egy olyan környezetben került sor, ahol neves egyetemek (ELTE-TTK, Pannon Egyetem, Soproni Egyetem) hallgatói mellett egy budapesti középiskola végzős tanulói mutatták be kutatási projektjeiket. Ebben a környezetben tartottak színvonalas prezentációt Kónya Máté Bertalan és Turjanicza Boldizsár a környezetünket, élőterünket veszélyeztető műanyagok lebontásának innovatív lehetőségéről. A zsűri a megtisztelő 2. helyezéssel értékelte a munkájukat. A pályamunka elkészítésében a Miskolci Egyetem Kémia Intézetének munkatársai, Dr. Fiser Béla és Hegyi Flóra voltak segítségünkre, amiért szeretnénk köszönetünket kifejezni.

Gratulálok és további sikereket kívánok a csapat tagjainak!

Dóka Erzsébet

Hirdetmények