Eszperantó emléktába koszorúzás

Hagyományunkhoz híven, ebben az évben is megkoszorúztuk  az iskolánkban elhelyezett Eszperantó emléktáblát. 

Az ünnepség október 4.-én Dr. Halász József, Pásztor Adrienne, Virányi Judita, Fedor Heléna és Gulyás József  eszperantisták, illetve Sipos Tamés igazgatóhelyettes úr és diákjaink egy csoportjának részvételével zajlott.

Dr. Halász József, és Sipos Tamás előadása és köszöntése után Pásztor Lászlóné Adrienne tartott megemlékezést, melynek témája különkeges volt, hiszen az Eszperantó kulturális mozgalom kettős évfordulót mondhat idén magáénak:

Az egyik évforduló az első eszperantó nyelvkönyv megjelenése, ami éppen 135 éve, 1887-ben történt. A másik ünnepi alkalom a Magyarországi Eszperantó Szövetség jogelődjének 1902-es, kereken 120 éves megalakulása volt.

A beszédek, köszöntők, és előadások - köztük eszperantó nyelven a Miatyánk imája  - végére érve, a résztvevők elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.

Az eseményről a Magyar Eszperantó Szövetség is beszámolt honlapján:

https://esperantohea.hu/florkronado-de-esperanto-memortabulo-en-miskolc-2022-okt/

Az eseményről képeket, és Pásztor Lászlóné Adrienne megemlékezését a csatolt mellékletben találjuk.

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább