Pályaorientációs napot tartottak a Jókaiban. Gólya Zoltán igazgató meghívásra iskolánknak is lehetőséget biztosítottak a bemutatkozásra. Szó volt képzésünk sokszínűségéről, különlegességekről, de a diák- és közösségi életről is. Bemutatkoztak tagozataink és beszéltünk a diáknagykövet programról is.
A Jókai Mór Református, Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda 7-8. évfolyamos tanulói számára pénteken a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon vezetői, pedagógusai és diákjai tartottak interaktív bemutatókat, hogy ízelítőt adjanak az iskolában zajló munkáról.
A program során a tanulók betekintést nyerhettek a gimnázium mindennapjaiba, képzési kínálatába, közösségi életébe és hagyományaiba, melyek értékes információk lehetnek a továbbtanuláshoz.
Elsőként Dr. Simon Zoltán főigazgató beszélt az iskola értékeiről, képzési és továbbtanulási lehetőségekről. Kiemelte a Lévay sikereit és beszélt a diákok eredményeiről is, majd hangsúlyozta a közösség erejét, amely az iskola legfőbb értéke. Ezt követően a két intézmény hasonlóságaira és különbségeire helyezte beszédében a hangsúlyt. „A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon az életre nevel és arra is készít fel, hogy jó emberként helyt tudjunk állni a mindennapokban”-hangsúlyozta Dr. Simon Zoltán főigazgató.
Az iskola mindennapjaiból, fontosabb rendezvényekről, többek között a Lévay báltól, életképeket mutatott, a kicsiknek Kerboltné Tóth Edit intézményegység vezető. Élményeiket pedig Kosdi Zsófia és Puskás Áron 7/B osztályos tanulók mesélték el, hogy milyen is a Lévay, diákszemmel.
Tanárok, a diákok közreműködésével 6 standon interaktív programok segítségével mutatták meg a Lévay laborjaiban folyó munkát. Volt a térben robotika, logikai játékok sora, fizikai bemutatók, ahol a fény és a tűz játszotta a főszerepet, angol játékok, történelmi teszt, valamint a média, magyar-humán sarok is érdekes feladatokkal várta az érdeklődőket.
A két iskola diákjai a közös játékban találtak egymásra péntek délelőtt a Jókai Mór Református, Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskolában.