Újabb tanév elé nézünk, új diákjaink pedig az iskolakezdés előtt már bepillanthattak a Lévay életébe az Éretlen tábor során, melyre idén is rengetegen jelentkeztek.
Egy unalmas pillanat sem volt a két nap alatt, számos közösségépítő programban ismerhették meg egymást, az épületet, leendő tanáraikat és diáktársaikat a tanulók.
Volt közös éneklés és áhítat, a Lámpás dallamait is élvezhették a nebulók, de természetesen az iskola vezetősége is köszöntötte a diákokat. Darab Ágnes iskolalelkészünket is megismerhették az új tanulók, a presbiterek izgalmas vetélkedőkkel készültek, épp úgy, mint a cserkészek, akik szintén sok játékot találtak ki a jókedvű ifjúságnak.
Közös táncház, éneklés, táborzáró istentisztelet a szülőkkel...tehát a Lévay legjavából kaptak egy sűrű ízelítőt újonnan érkezett diákjaink.
Isten hozott benneteket!
Fotók: Madarász Rebeka