Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Összefoglaló az Istenes versek a magyar irodalomban elnevezésű szavalóversenyről

2025. február 7.

2019-ben indította útjára a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon az Istenes versek a magyar irodalomban elnevezésű Kárpát-medencei, középiskolást korosztályt megszólító szavalóversenyt azzal a céllal, hogy a költemények által közösen, valódi közösségben adjanak hálát Istennek: „Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” Zsoltárok 106:1

2024-ben már a Tiszáninneni Református Egyházkerület református intézményeibe járó 7. és 8. osztályos diákoknak is meghirdették a versenyt. Idén pedig még tovább bővítve a versenyzők mezőnyét, a vármegye 6., 7. és 8. évfolyamos diákjait is versenyre hívták.

A 2025-ös évben különös jelentőséget adott a megmérettetésnek, hogy az intézmény egykori diákja, tanára, a ,,Sajóvölgy pacsirtája”, Lévay József éppen 200 éve született, így méltó és áldott nyitánya lehetett a Lévay 200 rendezvénysorozatnak a szavalóverseny. A kötelező vers az általános iskolásoknál József Attila Isten című költeménye volt, a középiskolásoknál pedig Áprily Lajos Az én csodám című istenes verse. Mindkét korosztály tanulóinak Lévay József egy szabadon választott művével is készülniük kellett.

54 diák érkezett 22 különböző iskolából február 7-én, pénteken a gimnáziumba, hogy összemérje tudását, felkészültségét.

10 órakor rövid közös ünnepi megnyitót tartottak a Szalay Sámuel díszteremben, ahol Főtiszteletű Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke szolgált igei gondolatokkal. Ebben az évben az Egyházkerület védnökségével és támogatásával valósulhatott meg a rendezvény.

Az első fordulóban a kötelező verset hallgatta meg a zsűri, majd a rövid szünet után a szabadon választott versek szavalatai következtek.

Zsűritagok az Istenes versek a magyar irodalomban elnevezésű szavalóversenyen 2025-ben
6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam 9-12. évfolyam
Nt. Hangóné Birtha Melinda- a zsűri elnöke, a Miskolc-
Avasi Református Gyülekezet lelkipásztora, az Éltető Lélek Irodalmi Kör vezetője
Nagyné Bódor Katalin, a zsűri elnöke, a Lévay Makkai Sándor-díjas magyar- német szakos nyugalmazott pedagógusa Dr. Olajos István- a zsűri elnöke, a Miskolci Egyetem Állam –és Jogtudományi Karának egyetemi docense Dr. Kecskés Judit - a zsűri elnöke, Miskolci Egyetem egyetemi docense, tanulmányi dékánhelyettes
Kemenesi Zsuzsa, a Lévay nyugalmazott könyvtárosa Szabó Sándor- a Lévay József Közművelődési Egyesület elnöke, nyugalmazott református lelkipásztor Dr. Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Főigazgatója, a Lévay egykori diákja Dr. Porkoláb Tibor, a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének egyetemi docense, Lévay József életművének kutatója
Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc és a Lévay József Muzeális Könyvtár igazgatója
Kőrösi Ferenc, a Miskolci Egyetem Doktori Iskolájának
hallgatója, a Lévay egykori diákja, aki
saját verseskötettel is büszkélkedhet
Stenger Kristóf, a ME Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, a Lévay egykori diákja, szavalóversenyek győztese Dr. Harsányi Milán, a ME Állam- és Jogtudományi Karának frissen végzett hallgatója, a Lévay egykori diákja, Miskolc Város Ifjú Szónoka Bártfai Kristóf, a ME-BTK angol-magyar szakos hallgatója, a Lévay egykori diákja

A gimnázium 1. emeletén található a Lévay József Emlékszoba, amelyet a Herman Ottó Múzeum irodalmi muzeológusa, a kiállítás összeállítója, Békési Gábor mutatott be a két forduló után az érdeklődő diákoknak és tanároknak.

Az eredményhirdetésre 14 órától került sor, ahol a következő díjak, elismerések kerültek kiosztásra:

Díjazottak
6. évfolyam Díjak, elismerések Intézmény Felkészítő tanár
Szőllösi Noel arany minősítés Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Onga Busku Anita Andrea
Őri Deniel ezüst minősítés Taktaharkányi
Apáczai Csere János Általános Iskola
Vargáné Verba Ildikó
Bihari Csenge bronz minősítés Hunyadi
Mátyás Általános Iskola, Harsány
Tóth-Nyitrai Éva
Nagy-Vitányi Szofi a Miskolc-Avasi Református Gyülekezet különdíja Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros Makrai Marianna
Őri Deniel a Tiszáninneni Református Egyházkerület különdíja Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola Vargáné Verba Ildikó
Tóth Glória a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Lévay József Muzeális Könyvtár 
különdíja
Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros Makrai Marianna
7. évfolyam Díjak, elismerések Intézmény Felkészítő tanár
Simon Dóra Elizabet arany minősítés Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Onga Poroszkainé Urszin Márta
Simon Csanád ezüst minősítés Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Dr. Vonáné Vincze iktória
Tóth Zsófia bronz minősítés Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda, Edelény Fórizsné Petrezselyem Judit
Pető Helka Melitta a Lévay József Közművelődési Egyesület különdíja Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Dr. Vonáné Vincze iktória
Kecskés Máté a Lévay József Közművelődési Egyesület különdíja Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szerencs Endrész Patrik
Pálinkás Léna a Tiszáninneni Református Egyházkerület különdíja Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda, Edelény Szőrné Zsigrai Erika
Balogh Nóra a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Lévay József Muzeális Könyvtár 
különdíja
Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika Avramucz Tamás
Drotár Luca a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon különdíja Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda, Edelény Szőrné Zsigrai Erika
8. évfolyam Díjak, elismerések Intézmény Felkészítő tanár
nem járult hozzá neve közléséhez arany minősítés Jókai Mór Általános Iskola, Sárrétudvari Petrov-Todorov Péterné
Imre Anna ezüst minősítés Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Harsány Tóth-Nyitrai Éva
Rozgonyi Anna bronz minősítés Pitypalatty-völgyi Református Körzeti Általános Iskola és AMI, Parasznya Tóthné Szternai Ágota Sára
Imre Anna a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének különdíja Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Harsány Tóth-Nyitrai Éva
Székely Bence a Tiszáninneni Református Egyházkerület különdíja Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Harsány Tóth-Nyitrai Éva
Kosnyider Kata a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Lévay József Muzeális Könyvtár különdíja IJROK Tompa Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika Kiss-Farkas Kinga
Czeglédi Petra a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon különdíja Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika Szobonya Boglárka
Balogh Brigitta a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon különdíja Szent II. János Pál Katolikus Általános Iskola, Köröm Gyulai-Varga Zsuzsanna
9-12. évfolyam Díjak, elismerések Intézmény Felkészítő tanár
Nagy Fruzsina arany minősítés Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Sáfrány-Tóth Katalin
Tóth Lőrinc Ágoston ezüst minősítés Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Povázsayné Barkó Krisztina
Szabó Luca bronz minősítés Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek Farkas Gábor
Szabó Panna a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának  különdíja Balázs Győző Református Gimnázium Szűcs Krisztina Ilona
Anda Borostyán a Tiszáninneni Református Egyházkerület különdíja Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Dr. Vonáné Vincze Viktória
Kónya Barnabás a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár és a Lévay József Muzeális Könyvtár 
különdíja
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc Povázsayné Barkó Krisztina
Zajácz Lorina a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon különdíja Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, Hajdúnánás Dér Balázsné Dobi Inci

2026 februárjában újra várják a Lévay József Református Gimnáziumba a szavalni szerető általános és középiskolás diákokat.