2025. 02. 20-án kezdtük meg utunkat Budapest felé, ami rövidebb volt mint gondoltuk volna. Gyorsan elértük a szállást, aztán már csak egy ebéd választott el minket a délutáni foglalkozástól, ahol nagyon sok mindent tanulhattunk a social médiáról, annak veszélyeiről, előnyeiről és hátrányairól egyaránt. A foglalkozás után vacsorázni mentünk a KFC-be, ami mindenki tetszését elnyerte.
Az este folyamán még egy táncházon is részt vehettünk, ahol igazán jól esett egy kis kikapcsolódás a hosszú nap után.
Másnap korán keltünk, hogy mindenki időben meg tudjon reggelizni, ezután indultunk a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató központ felé. Hosszas villamosút és séta vezetett oda, de megérte! Sok élményben lehetett részünk ismét, csoportokat alkottunk és különféle izgalmas foglalkozásokon vehettünk részt, pl. újságírás, rádióműsor készítése, filmforgatás. Egy interaktív videóval zártuk a délelőttöt, ami után egy finom ebéd következett. Egy kis szabadfoglalkozás után indulhattunk is hazafelé.
Összességében egy nagyon izgalmas és tanulságos út volt ez számunkra, remek szervezéssel, ami minden elvárásunkat felülmúlta.
Csihony Linda
9.D
