2025. január 20-24 között tartotta iskolánk a Fenntarthatósági témahetet. Idén is változatos programok várták iskolánk tanulóit. Az idei témák a környezeti ártalmakhoz kapcsolódtak, és az ezekhez való alkalmazkodásra helyezték a hangsúlyt.
A 7. évfolyamos diákok vizuális kultúra órákon dolgozták fel a környezeti ártalmakat, mely alkotásokat az iskola tanulói a második emeleten tekinthették meg.
A 11.-es természettudomány tantárgyat tanuló diákok készültek előadásokkal az osztályok számára, melyeket természettudományos órákon mutattak be nekik, egy játékos kvíz lezárással. Minden osztályban a kvíz nyertesei csokoládé jutalomban részesültek. A bemutatott előadások a következők voltak:
Fényszennyezés és hatásai
Közlekedjünk okosa(bba)n
Fenntartható zöld életterek
A fast fashion ára
Digitális jóllét
Kónya Máté Bertalan és Csima Sándor 12. A osztályos tanulók „Az ökológiai adaptáció, avagy a belénk kódolt fenntarthatóság” címmel tartott a 9. és 10. évfolyam biológia-kémia-fizika-matematika tagozatos diákjainak előadást, melyben kitértek arra, hogy a bolygó, az emberiség életterének, élőhelyének fenntartásához mihamarabbi változásokra van szükség, mind az emberi tevékenység, mind az ezt kiváltó viselkedésben. Mégis mit tehetünk mi ezért, mi lehet a feladatunk, funkciónk, hogy elkerüljük az összeomlást. A megoldás szerintük ugyanis a kezünkben van. Élnünk kell vele.
A nagyobbak, tehát a 11. és 12.-es biológia, kémia és fizika fakultációs tanulók Mannheim Viktória PhD a ZF Friedrichshafen AG, Hannover fenntarthatósági-LCA szakértőjének
és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának egyetemi docensének előadását hallgatták „Valóban kiszámítható a mérnöki technológiák karbonlábnyoma? Ökológiai, energiahatékonysági és társadalmi szempontok” címmel, és nyertek bepillantást egy nagyüzem termelési folyamatába.
Az előző évekhez hasonlóan az Idegennyelvi munkaközösség 2025-ben is bekapcsolódott a Fenntarthatósági Témahét programjaiba. A német nyelv órákon a „Környezeti ártalmak” témakörrel foglalkoztak és közösen keresték a megoldást a Földünket veszélyeztető problémákra.
Néhány interaktív tevékenységgel, wordwall-os feladatok megoldásával, a környezettudatos gondolkodással kapcsolatos szókincset és ismereteket bővítették, jót játszottak, majd ismeretterjesztő plakátot készítettek a 9. C és 9. E osztály németet második idegen nyelvként tanuló diákjainak részvételével.
A német nyelvi ismeretek bővítésén túl alkalom adódott arra is , hogy az új bejövő tanulóinkból álló csoport még inkább összekovácsolódjon és a témában megmerítkezve tanuljanak meg felelősségteljes, tudatos döntéseket hozni a mindennapi életük során a témához kapcsolódóan.