Hagyományainkhoz hűen, ebben az éveben is megkoszorúztuk gimnáziumunk második emeletén, az M2-es terem mellett elhelyezett eszperantó emléktáblát. Vendégeink is érkeztek erre az eseményre, a Vasutas Eszperantisták Miskolci Egyesületétől, valamint az ózdi eszperantistáktól is. A 9.E osztály vett részt a megemlékezésen, ahol Dr. Halász József, a Magyarországi Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke egy rövid előadást tartott az eszperantó mozgalomról. Megemlékezett továbbá a mozgalom két jeles - az emléktáblán is jelölt - képviselőjéről is, Dr. Győri Nagy Lajos ügyvédről és Dr. Kalocsay Kálmán orvosprofesszorról, akik iskolánk jogelődjében, a Református Főgimnáziumban érettségiztek.
Az ünnepség a koszorúk elhelyezésével ért véget.
Köszönjük szépen, hogy a hagyomány ápolásában példát állítanak elénk!