Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Egy hét Kalotaszentkirályon

A Borsodi Honismereti Egyesület által meghirdetett Istvánffy Gyula gyűjtőpályázaton lett első helyezett Kónya Máté, és így meghívást kapott az Ifjúsági Honismereti Akadémia kirándulására felkészítő tanárával együtt.

Ezen a rendezvényen 14-18 éves diákok vehettek részt, akiket a honismereti munkájuk alapján válogattak ide. A 25 éve működő Akadémia most először volt határon túli helyszínen, Erdélyben. Kolozsvártól nyugatra található Kalotaszeg, a táncáról és viseletéről híres máig magyar többségű terület. A 80 diáknak ezen a vidéken, Kalotaszentkirályon volt a szállása 6 napon keresztül. Az Akadémián hagyomány, hogy egymás előadásait meghallgatják a táborozók. Ha nem is 80-at, de sok értékes előadást hallhattunk a Kincses Kárpát-medencéről. Ez volt az idei címe a találkozónak. Jártunk Kolozsváron, és néhány kalotaszegi faluban, túráztunk, hímeztünk, volt fafaragás, úszás, táncház. Nem unatkoztunk. Barátkoztunk, kikapcsolódtunk és rácsodálkozhattunk a 100 éve elcsatolt terület máig tartó magyar öntudatára. Volt (van) mit tanulnunk.

Szabóné Hegedűs Gyöngyi

kísérőtanár

Egy hét Kalotaszentkirályon