A nyár folyamán az iskolai Exodus csoporttal a dunaszentgyörgyi református hittantáborba látogattunk.
Hatalmas örömöt jelent, hogy én is elkísérhettem őket. Amint megérkeztünk, a dunaszentgyörgyi fiatalok és a tábor szervezője fogadtak bennünket. Nagyon kedvesek voltak, azonnal befogadtak. A következő napon elkezdődött az 5 napos tábor, amelyen 71 gyermek, valamint segítő felnőttek és lelkészek vettek részt. Minden nap volt reggeli torna, majd átvonultunk a templomba, ahol énekeltünk és dicsőítettünk a fiatalokból álló zenekar vezetésével, valamint egy-egy kis színdarabot is megnézhettünk a fiatalok előadásában. Ezt követte a napi bibliai történet feldolgozása és az aranymondástanulás. Napközben voltak áhíttatok, együtt imádkoztunk és minden nap egy-egy bizonyságtételt is meghallgattunk, amelyhez mi is csatlakoztunk. Délutánonként kézműves foglalkozásokon, kirándulásokon, biciklitúrán, habpartin, számháborún és sorversenyeken vettünk részt. Esténként a fiatalok bent maradtak a gyülekezeti házban, ahol a szállásunk volt. Nagyon jól éreztük magunkat; röplabdáztunk, pingpongoztunk, beszélgettünk, sokat nevettünk és elmentünk a közeli strandra is. Összességében rengeteg élménnyel gazdagodtunk, egy felejthetetlen héten vettünk részt, ahol mély barátságok kötődtek. A fantasztikus közösség mellett Istenhez is közelebb kerültünk, sokat tanulhattunk róla és közösségben lehettünk vele. Számomra ez volt a nyár legjobb hete, hiszen nagyszerű élményekkel gazdagodtam. Jó volt szolgálni ebben a közösségben és megélni Isten közelségét. Résztvevők: Elekes Botond, Bíró Mirjam, Elekes Réka, Orosz Tímea, Domahidiné Darab Ágnes.
Elekes Réka
10.a