Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

„Kő kövön megmaradt”-Erdélyben a 10. c-vel

A Határtalanul pályázat keretében öt napot töltöttünk Székelyudvarhelyen és környékén.

Mint ahogy a cím is utal rá, történelmi témát választottunk: várak és vártemplomok látogatása közösen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium tanulóival.

Medgyes és Segesvár között lábunkat nem kímélve szász tornyot, „papok lépcsőjét”, szebbnél szebb erődtemplomot, és várat másztunk meg.

Kőhalom, Marienburg és Brassó a másik útvonalunk, rengeteg látnivalót adott a történelmi múltról és a havas hegytetők, erdők látványa pedig fokozta az élményt.

Májusban mi látjuk vendégül az erdélyi diákokat és reméljük, hogy hasonló élményekben lesz majd részük, valamint a két osztály között kialakult kezdeti barátság tovább mélyül.

 

Iványi Anna

Képek: Salétli Levente 10.c.

„Kő kövön megmaradt”-Erdélyben a 10. c-vel