Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Cserkészfarsang

II. Kerületi Cserkészfarsang

Idén is megrendezésre került hagyományokhoz híven a Kerületi Cserkészfarsang 2017. február 18-19.-én. 

Különlegessége a rendezvénynek, hogy idén a Lévay József Református Gimnázium adott otthont a farsangnak. Bár a főszervezők nem mi voltunk, csapatunk aktívan és lelkesen kivette a munkáját a szervezésben és az előkészületekben. A rendezvényen több mint 200 cserkész vett részt, kicsiktől az idősökig. 

Az első napot megnyitóval kezdtük, utána némi szabad időt kaptunk, ami alatt megebédeltünk. Három órakor a csapatok jeleneteivel folytattuk a programot. Mindenki kisebb nagyobb produkcióval készült, ki színdarabbal, ki koncerttel, vagy épp tánccal. Csapatunk egy különleges táncot adott elő, mely zenéi a Disney meséből ismerhetőek voltak. A produkciók végén díjazták a legjobb előadás, mi a legritmusosabb előadás díját hoztuk el. Ezt követően táncház volt, s vele párhuzamosan különböző „szobák” működtek. Volt teaház, filmvetítő szoba, Hellás szoba, Játék szoba.

Kilenc órakor tombola húzás volt, s utána pedig takarodó.

Másnap reggeli utána a csapatok nagy része hazaindult, az ott maradott felnőttek pedig Kerületi Küldött Gyűlésen vett részt. Ahol az elmúlt időszakot értékeltük és az elkövetkező évet pedig megterveztük. A gyűlés eredményes volt. Új Kerületi elnökséget választottunk, bár a személyekben nem történet változás. Fél 2kor pedig mindenki haza indult.

Cserkészfarsang 2017