Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Elballagtak a tizenkettedikes Lévaysok

A ballagás a visszatekintés és búcsúvétel ideje….

Mint minden évben, most is eljött az a nap, amikor a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulói és nevelői ballagáson búcsúztatták el végzős növendékeiket. Az iskolai ballagás 2017. május 6-án az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, ahol ilyen minőségben utoljára volt együtt tanár és diák. Az óra végeztével, az iskolai harangszó megszólalásával az osztályok végigvonultak a gyönyörűen feldíszített termeken és folyosókon, ahol az alsóbb évfolyamok diákjai álltak sorfalat, tisztelegve ezzel a végzős Lévaysok előtt. A ballagó osztályok búcsút vettek szeretett iskolájuktól, majd a közös fényképezést illetve faültetést követően ballagási dalokat énekelve vonultak át a Kossuth utcai református templomba, ahol istentiszteletre gyűlt össze az ünneplő gyülekezet.   

Az ünnepség a ballagó osztályok bevonulásával kezdődött, amit a Himnusz eléneklése követett.
Gimnáziumunk iskolalelkésze Pallagi Andrea hirdetett igét, amit egy bensőséges ünnepi műsor követett: iskolánk énekkara Eriksson: Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe művét és ismeretlen szerzőtől Az úton című szerzeményt énekelte Dr. Farkasné Sajó Márta tanárnő vezényletével. Horkay László 12. C osztályos tanuló Bódás János: Lehetetlen című versét szavalta el, Horváth Dorina 12. A osztályos tanuló Ha fúj a szél…címmel egy gyönyörű dalt énekelt. Majd a búcsúzás percei következtek: a 11. évfolyam nevében Berdó Zsuzsanna, a 12. évfolyam nevében Grolmusz Fanni és Gaganetz Dániel köszöntek el. Aztán szalagtűzés és zászlóátadás vette kezdetét. A szalagot Gaganetz Dániel 12. D osztályos tanuló kötötte fel, miközben Szabó Melinda 12. E osztályos tanuló iskolánk jelmondatával köszönt el.
Ábrám Tibor igazgató úr meghitt gondolataival folytatódott a ceremónia. Elmondta, hogy nagyon büszke diákjaira, és bízik benne, hogy meg fogják a helyüket állni a mai nagyvilágban. Továbbá pedig útravaló tanácsokkal látta el diákjait: „az egészséges Tudomány, a tökéletes Lelkiismeret, a hűséges Szorgalom, a hiánytalan Jóakarat”azok az értékek, amiket a ballagók tarisznyájába helyezett.

Végül a jutalmak átadására került sor. Díjjakkal, oklevelekkel lettek gazdagabbak azok a tanulók, akik kiemelkedőek voltak tanulmányi eredményeikben és közösségi munkájukban az itt töltött éveik alatt.Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

 

Írta: Pintér Enikő 9. c médiás diák

A fotókat készítette: Hegedűs Ákos, Korcsog Kata, Pintér Enikő, Szabó Patrik, Király István, Major Dávid, Czikó Tivadar, Kelemen Zsuzsanna, Dombi Balázs, Kováts Anna 

2017 Ballagás

Díjazott diákok

Díjazott diákok Letöltés

Kerületi díjazottak

Kerületi díjazottak Letöltés
Ballagás 2017

Lévay József Református Gimnázium

Megnyitás