Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Toszkána csodái

Ki ne ismerné, ki ne hallott volna Európa eme gyöngyszeméről? Talán sokan láttak filmet, filmeket, amelyek itt, a napsütötte Toszkánában játszódnak, történnek!

Megadatott nekünk, harminckettőnknek az a lehetőség, hogy még a turisták hada előtt, március idusán láthassuk és élvezhessük a gyönyörű toszkán tájat, amit az Isten teremtett, és azt a sok szépséget, amelyet Toszkánában az ember alkotott. Tanulmányi kiránduláson voltunk a Lévayból olyan kiváló gimnazistákkal, akiket igazán érdekeltek azok a csodák, amelyeket Olaszország ezen része számukra tartogatott. Idegenvezetőnk is ötösre értékelte diákjaink érdeklődését, figyelmességét, pontosságát! 

Megadatott, hogy Andrea Bocelli, Dante Alighieri, Francesco Petrarca, Franco Zeffirelli hazájában láthassuk Velence vizeit, a gondolák városát. Etettünk galambot a Szent Márk téren – illetve elszenvedtük, hogy a sirály kivegye a kezünkből az ízletes szendvicset! Hálásak lehettünk Istennek, mert a Sóhajok Hídjánál mi mosolyoghattunk!

Jártunk Ravennában, ahol megcsodálhattuk a Sant’Apollinare Nuovo Bazilika mozaikjait és felfedezhettük San Marinót, a világ egyik legrégibb és legkisebb köztársaságát. Betekintést nyerhettünk a firenzei Uffizi Galéria hatalmas gyűjteményébe, a Mediciek gazdagságába. Átsétáltunk a középkori Ponte Vecchio hídon és gyönyörködhettünk a csodaváros nevezetességeiben.

Sétáltunk Siena középkori gótikus városában és megnézhettük a város híres főterét, ahol az évente megrendezésre kerülő lovasversenyek zajlanak. Pisában megtámasztottuk mi is a ferde tornyot, körbe jártuk százszor is a Csodák terét, megcsodáltuk a dómot és a keresztelőkápolnát is.

kép

Veronában, Júlia városában, többen hagytunk levelet a fal hasadékai között, elképzeltük az Aréna gladiátorainak harcait, élveztük a napsütést, a finom olasz kávét és fagylaltot.

4 nap, rengeteg csoda, dallamos olasz nyelv, olasz figyelmesség, udvariasság, üzlet. Készültek videók, fényképek, prezentációk, íródott blog, amelyeket mind-mind lehet az itthoni olaszórákon, de legfőképpen az életben használni.

Hálásak vagyunk a lehetőségért a Lévaynak, a szervezésért Lengyelné Csőry Barbara tanárnőnek, a megvalósításért a Challenge Utazási Irodának és minden csoporttagnak, aki jelenlétével emelte kirándulásunk színvonalát. :)