Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Tájékoztató új tanulóknak

T Á J É K O Z T A T Ó

a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

2017/2018. tanévére történő beiratkozásról,

valamint a tanév kezdésével kapcsolatos teendőkről és eseményekről

Beiratkozás

 

Időpontja: 2017. június 22. csütörtök 8-14 óra között

(beosztás szerint)

Helye: a gimnázium kijelölt tantermei

 

A beiratkozásra kérjük, hogy a tanuló hozza magával:

 

  • általános iskolai bizonyítványát,
  • személyi igazolványának másolatát, születési anyakönyvi kivonatának másolatát, lakcímkártyájának másolatát,
  • a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók a legutóbbi felülvizsgálat alkalmával kapott szakértői véleményt,
  • az új diákigazolványhoz szükséges – az Okmányiroda által készített - fényképes adatlapot
  • a szülői tájékoztatóban megjelölt kitöltött és aláírt mellékleteket
  • egészségügyi kiskönyv 1-5 oldalának másolata (oltási igazolások másolata)
    • esetlegesen fennálló krónikus betegségekről leletmásolat
    • bármilyen gondozás alatt állás lelet másolata

 

Alapfokú művészetoktatási képzésben részvételi lehetőséget kínálunk a Lévayba járó tanulóknak.

Az egyházkerület fenntartása alatt működő Csomasz Tóth Kálmán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény telephelye működik a Lévayban. Az induló képzésekről a mellékelt tájékoztatóban olvashatnak.

 

 

Adatlap

Az adatlapon a tanulóink személyes adatait, egészségügyi adatait, iskolai- és érdeklődési területeit kérjük megjelölni, valamint a szülők elérhetőségének adatait. Tapasztalataink szerint sok esetben szükség van a szülők gyors elérésére, ezért kérjük, hogy szíveskedjenek megadni mobil és internetes elérhetőségüket is. Biztosítjuk Önöket arról, hogy az Önök által közölt adatokat az 1992. évi LXIII. tv., a Btk. és a Ptk. vonatkozó előírásai szerint kezeljük.

 

 

Diákigazolvány

Az új igazolványkészíttetés első lépése, hogy az Okmányirodát fel kell keresniük. Ott egy fényképes adatlapot készítenek, ezt kell leendő diákunknak magával hozni a beiratkozáskor. Az ügyintézéshez a diák feltétlenül vigye magával személyes okmányait. Előzetes időpont-egyeztetés a miskolci okmányirodában az 512-061-es telefonszámon lehetséges.

Az elkészült igazolvány az iskolába érkezik, a tanuló itt veheti át.

 

Tankönyvrendelés

 

A tankönyvek rendelése már folyamatban van. A megkapott kódok segítségével a www.levaytkrendeles.hu oldalon rendelhetik meg a tankönyveket 2017.06.06-tól 2017.06.09. este hat óráig. Legyenek szívesek kiválasztani a tankönyveket és megadni az ott kért egyéb információkat.            Kódot az osztályfőnöktől kapnak a leendő Lévays diákok. ( a 11 jegyű oktatói azonosító és egy általam generált három, vagy négyjegyű kód)

Minden kért információt legyenek szívesek megadni a megjelölt oldalon, azok hiányában nem tudnak továbblépni a rendelésben. (édesanya neve, édesapa neve, tanuló születési helye és ideje, lakcím irányítószámmal)

Az igényelt kiadványok mellé írjanak egy 1-es számot.

A második (3 órában tanult) nyelv könyveit a kilencedikesek csak szeptemberben fogják a megrendelni. Azok fizetése is később történik.

A diákok ingyen tankönyvre jogosultak, így az iskolai könyvtár biztosítja a tankönyveket, így azokba beleírni tilos, azokat a tanév végén a könyvtárba le kell adni. A munkafüzetek sorsa még bizonytalan, így arról később adunk tájékoztatást.

Amennyiben a tankönyvek elvesznek vagy megrongálódnak, azokat a tanulónak tanév végéig pótolnia kell.

 

Kérdés esetén forduljanak: Borosné Répási Rita tanárnő, tankönyvfelelőshöz.

E-mail címe: rita73@digikabel.hu”  Telefonszáma: 30/527-19-88

 

A tankönyveket legkésőbb az első tanítási napon kapják meg a tanulók. (2017. szeptember 1. péntek)

 

Kapcsolat a gyülekezettel

A felvételit megelőző tájékoztatókon, valamint a felvételi időszakában Önök megismerhették azt, hogy intézményünk számára fontos a református gyülekezetekkel való kapcsolat, tanulóink és családjuk aktív gyülekezeti háttere. Erről bővebben honlapunkon, a hittan és ének-zene munkaközösség csatolt dokumentumaiból tájékozódhatnak.

http://www.levay.tirek.hu/gimnazium/munkakozossegek/v/hittan-es-enek-zene-munkakozosseg/

Kérjük, hogy továbbra is látogassák a gyülekezeti alkalmakat, és legyenek aktív tagjai
(a küldő) gyülekezetnek!

Lévays Szülők Egészséges Ifjúságért Egyesülete

2004-ben a szülők önálló kezdeményezésére, intézményünk támogatásával és nagy örömére egy egyesületet hoztak létre, amelyen keresztül segítik az intézményünket a tanulók egészséges életvitelének kialakításában, testi-lelki egészségének megerősítésében. Az intézmény kérése, hogy a sikeres felvételit követően lépjenek be az egyesületbe. Kérjük, a kitöltött jelentkezési lapot a beiratkozáskor adják át a szülői egyesület képviselőjének.

 

Iskolafejlesztési hozzájárulás

Intézményünk és a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a ránk bízott fiatalokat minél jobb körülmények között, magas szakmai színvonalon oktathassuk. Kérjük, hogy lehetőségeik szerint ehhez Önök is járuljanak hozzá, hiszen ez is része lehet annak a többletnek, amelyet gyermekeinknek nyújtani kívánunk. Az Önök segítsége sokféle lehet. A közvetlen anyagi támogatás mellett lehet olyan szakmai jellegű támogatás, amely összefügg az iskola tevékenységével és az önök szakterületével, előadás tartása továbbtanulás előtt álló tanulóinknak az Önök szakterületéről, segítség programszervezésekben, stb. Ennek részleteiről szeptemberben, az első szülői értekezleten tájékoztatjuk Önöket. Amennyiben van ezzel kapcsolatban javaslata és felajánlása, kérjük, jelezze gyermeke osztályfőnökének.

 

Egyenruha

Az egyenruha méretvétele a beiratkozás napján fog megtörténni. Az egyenruha egyediségét az iskolacímeres zsabó, illetve a nyakkendő adja meg. Jelenleg csak a lányoknak készíttetünk egyenruhát, a fiúktól egy fekete (lehetőleg nem mintás) öltönyt kérünk. A lányok egyenruhájának várható költsége 15.000Ft (zsabóval együtt). A nyakkendő ára 2000Ft.

Az egyenruhákat átvenni az éretlen táborból való visszaérkezés napján, az éretlen tábort záró istentisztelet előtt lehet (08. 30., szerda) l6-18 óra között.

 

Öltözködés, külső megjelenés

Az intézmény jellegéhez méltó öltözködést és külső megjelenést várunk el tanulóinktól. Erről a Házirendben kapnak tájékoztatást tanulóink. Az iskola Házirendje az iskola honlapján elérhető (www.levay.tirek.hu).

 

Fényképezés      

Leendő diákjaink úgy készüljenek, hogy a beiratkozáskor fénykép is készül róluk, amit a Digitális naplóban és az és az iskola R-FID kártyáján használunk.

 

Éretlen tábor

A táborozás célja, hogy tanulóink ismerkedjenek iskolánk sajátosságaival, osztályfőnökeikkel, leendő tanáraikkal és osztálytársaikkal. A táborban való részvétel minden új diák számára kötelező. Az immár hagyományos táborozásról nagyon kedvező tapasztalataink vannak. Kérjük, hogy olvassák el a mellékelt tájékoztatót.

Szeretettel hívjuk a szülőket a tábort záró istentiszteletre, ami augusztus 30-án, szerdán, 17.30 órakor lesz az Avasi református templomban.

Tanszerek és felszerelések

A gimnáziumunkban való tanulmányok folytatása nem igényel az átlagosnál több tanszert és felszerelést. Az egyes szaktanárok a tanév elején ismertetik esetleges speciális igényeiket, most az általános dolgokat soroljuk föl:

 

  • A zsebszámológépet a szülők önállóan szerezzék be. Minden számológép megfelelő, amelyen a szögfüggvények és a logaritmus is megtalálható.
  • Testneveléshez nincs előírt egységes felszerelés. Szükség van tornacipőre, rövidnadrágra, a célra alkalmas felső részre, váltás zoknira.

Iskolánk minden bejövő osztályának tanulója rendszeres úszásoktatásban részesül (fél évig).

A felmerülő költségeket a szülők fizetik. (belépő kb. 380Ft/alkalom + amennyiben szükséges utazási költség, gyalogosan is elérhető. 3 villamos megállóra van a Selyemréti Strandfürdő.)

Az úszásoktatáshoz a lányoknak egyrészes fürdőruhát, a fiúknak úszónadrágot, mindnyájuknak úszósapkát, papucsot, törölközőt kell vinni. A következő évben a tornaterem építés miatt a másik fél évben is külsős helyszínen lesz megtartva két testnevelés óra. A helyszínek között szerepel az Avasi sportpálya, Győri Kapui ifjúsági sportpálya. Ősszel, télen szükség lesz melegítőre (vagy ezzel egyenértékű öltözetre) a szabadtéri foglalkozásokhoz.

Gyógytestneveléshez szükséges orvosi papírokat, testnevelés felmentéseket szeptemberben várjuk. A nyáron el kell végeztetni a felülvizsgálatokat.

Rajzórára szükséges eszközök:’Sünis’ tempera 6 színű, esetleg 12 színű, ecset 8, 10, 14-es,

 4 darab ceruza, (B-és, 2B-és, 3B-és), 12 színű színes ceruza, faragó, radír, 50 db félfamentes A\4-es rajzlap, stift ragasztó, 6 színű filctoll (bármilyen), egy csomag origami papír (A\4-es), papírvágó olló, egyenes vonalzó, A/4-es sima füzet, papír mappa, amelyben a rajzaikat tárolhatják

  • A 2. idegen nyelv tankönyveit a leadott végleges nyelvválasztás alapján később rendeljük meg.

 

Lévay naptár

A diákok minden tanévre A5 méretű határidőnaptárt kapnak. Ez a naptár minden olyan fontos (oktatással és neveléssel kapcsolatos) információt tartalmaz, amire a diákoknak napi szinten szükségük van. Ez a naptár szolgál a DINA (digitális napló) mellett a szülő és az iskola közötti tájékoztatásra. A naptár részben benne vannak a diákokat és a szülőket iskolai szinten érintő események.

 

Biblia és énekeskönyv használata

Kérjük, hogy legyen minden lévays diáknak saját, és legújabb fordítású Bibliája. A Lévay naptárban megtalálható azoknak az énekeknek a gyűjteménye, amiket éneklünk az adott tanévben. Ezen túl énekeskönyv használata a saját gyülekezeti közösségben hasznos. A Biblia és az énekeskönyv beszerezhető a református lelkészi hivatalokban.

 

 

Hiányzás és iskolai mulasztások

Tanulóink akkor tudnak hatékonyan tanulni és kiegyensúlyozottan fejlődni, ha a tanóráról való hiányzás okozta nehézség nem hátráltatja őket. A következő tanévben kiemelten figyelünk arra, hogy tanulóinkat az iskolai programokkal (versenyek, sportesemény, egyebek) csak kellő mértékben vonjuk el a tanítási óráról. Kérjük Önöket is, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy gyermekük a lehető legkevesebbszer, csak indokolt esetben hiányozzon.

A távolmaradás módjáról és a hiányzások igazolásáról a szeptemberi első szülői értekezleten tájékoztatjuk részletesen Önöket. Előzetesen a Házirendben ugyancsak tájékozódhatnak erről.

 

Tároló szekrény

      Lehetősége van a szülőknek arra, hogy a tornaterem felé vezető folyosón elhelyezett tároló szekrényekből béreljenek gyermekük részére. Egy rekesz havi bérleti díja 400 Ft, amit egy tanévre egy összegben (10x400.-Ft) szeptemberben kell befizetni az iskola pénztárába.

      Amennyiben élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, kérem a tanulói adatlapon jelezzék. A szerződéskötésre a tanév első hetében kerül sor.

 

Balesetbiztosítás

A csomagban megtalálja a Generali Biztosító 2017/2018. tanévre szóló tájékoztató lapját.

Amennyiben biztosítást kívánnak kötni, a levágható „Szimba Válaszkártyát” és „Szimba Ügyfélkártyát” (a kettőt nem szétválasztva!) a beiratkozáskor kérjük kitöltve leadni, a megfelelő biztosítási összeggel együtt.

 

ISK tagdíj (Iskolai sportkör) 1500Ft/év, melyet a beiratkozáskor kérünk befizetni.

 

Lévays póló készül mindenkinek (várhatóan 3000Ft darabja). Méretvétel és befizetés a beiratkozás napján a kijelölt helyszínen. Arra kérjük a kedves Szülőket, hogy lehetőség szerint két (1 fehér vagy kék és 1 színes) iskolai pólót vásároljanak gyermeküknek. A pólókat az „Elsős tábor”-ban kapják meg a diákok.

Komplex Tanulói Támogató Rendszer (KTR)

Az iskolában 5. éve indult útjára a Komplex Tanulói Támogató Rendszer, mely arra hivatott, hogy tanulóinkat olyan területeken is tudjuk segíteni, ami tanulásához ugyan közvetlenül talán nem kapcsolódik, azonban közvetetten befolyásolhatja a tanulmányi előmenetelét. Öt területen próbálunk meg tanulóink számára segítséget nyújtani, ezek a következők:

  1. Szociális és életvitel tanácsadás

A csoport keretein belül igyekszünk tanulóink szociális rászorultságát kielégíteni, amennyiben ez indokolttá válik, a következő formákban: társas kapcsolatok, konfliktusok kezelése, kommunikáció, célok kitűzésében való segítés, egészségügyi problémák, stb.)

  1. Tanulmányi tanácsadás

A tanulmányi tanácsadás lényege és célja, hogy azoknál a tanulóknál, akiknél tanulásmódszertani probléma lép fel, kollégáink segítségével meg tudjuk nekik mutatni a nekik megfelelő tanulásmódszertani folyamatot, ezzel remélve azt, hogy hatékonyabb lesz a tanulása és ezáltal a teljesítménye is a későbbiek folyamán.

  1. Tehetséggondozás

Az iskolában működő tehetséggondozás két irányba ágazik el: hatosztályos tehetséggondozás és intézményi tehetséggondozás. Ezen túl megkülönböztetünk tantárgyi és tanórán kívüli tehetséggondozást. Minden irányban kapnak lehetőséget a tanulók arra, hogy kipróbálják magukat és megmutassák kiemelkedő tudásukat.

  1. Pályaorientáció

Pályaválasztási területen igyekszünk tanulóinknak minél szélesebb körben programot és lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy érdeklődésének megfelelően választhasson a jövőre vonatkozóan pályát.

  1. Lelkigondozás

Ezen a területen lehetősége van a tanulóknak a lelki és igei alkalmak segítségével elmélyülni a hitbeli életben, valamint a lelkigondozói beszélgetések alkalmával lehetőségük nyílik kérdéseik, nehézségeik átlátására, megoldására is.

A KTR koordinátori feladatait az intézmény iskolapszichológusa látja el. Munkatársai: a teljes tantestület, az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI), valamint igény szerint igyekszik a tanulók érdekében a szülőkkel is kapcsolatot kialakítani. A kérdőívek, tesztek, valamint a tantestület és a szülő jelzései alapján, a problémafeltárás után van lehetősége a támogató rendszernek arra, hogy segítséget nyújtson az intézmény tanulói számára az adott területen, témában! Kérjük a kedves Szülőket, kérdéseikkel bátran forduljanak Toboz Csilla iskolapszichológus – KTR koordinátorhoz.

 

Tanévnyitó hálaadó istentisztelet

 

A tanév hálaadó istentisztelettel kezdődik, melyre szeretettel hívjuk az egész családot,

 

2017. augusztus 31-én, csütörtökön, 16 órára,

 

a Kossuth utcai református templomba.

A tanulók a szomszédos egyházkerületi székház udvarán gyülekeznek 1530-kor, ahonnan osztályfőnökeik vezetésével együtt vonulnak be a templomba.

 

Első tanítási nap:                   2017. szeptember 1. péntek

 

Ha a beiratkozáson való személyes megjelenéssel kapcsolatban bármilyen problémájuk van, szíveskedjenek ezt előre telefonon jelezni.

 

 

Intézményünkkel kapcsolatos minden kérdésben készséggel állunk rendelkezésükre!

Intézményünk elérhetősége:

 

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

3530 Miskolc, Kálvin J. u. 2.

*: H-3504 Miskolc, Pf.:58.

 

(: 46/500 180

 

                   mellékek:  fax:                                         126

                                      titkárság                          101; 121

                                      tanulói hiányzás bejelentése   140

                                      tanári                                               115

                  oktatási igazgatóhelyettes      114

nevelési igazgatóhelyettes      113

pénztár                                    116

gimnázium porta                     118

                   diákotthon porta                     130

                  gazdasági hivatal/ebéd ügyint. 144

könyvtár                                  119

 

e-mail: administration@levay.sulinet.hu

 

honlap: www.levay.tirek.hu

 

 

Áldás, Békesség!