A környezeti nevelés átszövi iskolai életünk mindennapjait. Ebben a tanévben ismét megszerveztük a Fenntarthatósági Témahetet 2023. január 23. -27. között.
A tanulók különböző programokon vehettek részt, előadásokat hallgathattak, megmutathatták kreativitásukat és sok tudással és élménnyel zárták a hetet.
A héten a második emeleten kerültek kiállításra azokat a tárgyak, amiket az iskola tanulói készítettek hulladékból. Az elkészített tárgyakra lehetett szavazni is, melyiket találták a legötletesebbnek és legszebbnek.
Csütörtökön a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának tudományos főmunkatársa, Dr. Mannheim Viktória volt a vendégünk, aki megismertetett bennünket a hulladék fajtákkal, a hulladékgyűjtési módszerekkel, valamint hallhattuk azt is, hogyan lehet a mindennapi életünk során keletkezett hulladékot feldolgozni, újrahasználni és újrahasznosítani.
A 11.C osztály tanulói a komplex természettudomány tantárgy keretében különböző hulladékkal kapcsolatos előadásokkal látogatták az osztályokat. Ezeken az előadásokon a projekt formájában feldolgozott témákról, kutatásaik eredményeiről, illetve a mindenkit érintő problémákról és azok esetleges megoldásairól szóltak a prezentációk. Minden bemutatóhoz Forms kérdőívet készítettek a diákok, amit az adott osztály tanulói kitölthettek az órán.
Nemcsak magyar nyelven kapcsolódhattak a diákok az egyes eseményekhez, hanem idegen nyelvű tematikus tanórákat is szerveztek a kollégák a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódva. Változatos formában foglalták össze azt a sokrétű tevékenységrendszert, amivel tudatosan hozzájárulhatunk ahhoz, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk magunk és a felnövekvő generációk számára. A következő témákat érintették, hangsúlyozva mindennapos, egyéni felelősségünket: szelektív hulladékgyűjtés, hulladékmentes háztartás kialakítása, vásárlás hulladéktermelés nélkül, csomagolásmentes üzletek. A tanulók közösen, kiállításra szánt, ismeretterjesztő plakátokat és egyéni szorgalmi munkákat készítettek angol és német nyelven, melyek azt mutatják be, hogy hogyan válhatnak környezettudatos állampolgárokká.
A németül (is) tanulók egy kvíz feladatsort is megoldhattak. Ennek segítségével nemcsak a szókincset fejleszthették a fenntarthatóság és környezetvédelem témakörben, hanem érdekes és hasznos információk bírtokába is kerülhettek.
Reméljük, hogy a hét programjai, segítették tanulóinkat abban, hogy a környezetre nagyobb figyelmet fordítsanak, értékeljék a tiszta környezet szépségét és törekedjenek majd természeti környezetünk megóvására.