Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Egészségnap 2021.10. 08.

Az iskolában idén is megrendezésre került az Egészségnap. Ez a nap sok színes programot kínált a tanulóknak, és egyben testi és lelki felfrissülésre is alkalmat teremtett.

A változatos tevékenységeknél a legtöbb esetben külsős hozzáértő segítette a tanulókat.

Minden osztály részt vett a körforgóban, mely azt jelentette, hogy egy tanóra alatt ismerkedhettek meg a hagyományos módon, tartósítószer-mentes eljárással készített mangalica termékekkel, ősi lisztből készült kenyerekkel és házi készítésű sajtokkal. Emellett stresszoldási technikákat sajátíthattak el, és szó esett az iskolai bántalmazásról és annak lehetséges elkerüléséről. A körforgó minden helyszínét és azok programjait a  Lévay-s Szülők Egészséges Ifjúságért Egyesülete biztosította, Taskó Márta vezetésével, szervezésével és irányításával.

Eközben a testnevelő kollégák több helyszínen szerveztek változatos, a testi épség megőrzését célzó programokat, mint például kötélhúzó versenyt a 10. évfolyamosok között, kerékpáros ügyességi versenyt a 9. évfolyamosok számára, tanár-diák kosár- és focimeccset, Just Dance táncbajnokságot.

A szünetekben is érdekes dolgokat próbálhatott ki a diáksereg, úgy, mint közös reggeli torna a DVTK kosarasaival, Jujitsu Mellik Béla vezetésével, zumba Kolobiskó Rita irányításával, aerobic és Tabata edzés.

Az iskolába a vállalkozó szellemű tanulók és tanárok ezen a napon biciklivel vagy rollerrel érkeztek.

A program szervezői és lebonyolítói: Sipos Tamás, Taskó Márta és a testnevelők.

Egészségnap 2021.10. 08.