Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Egészséghét 2024.11.18-11.22.

Iskolánk immár hagyományosan novemberben szervezi az Egészséghetet, melyre idén 2024. november 18-22. között került sor. Az egyes évfolyamok változatos, korosztályoknak megfelelő előadásokon és foglalkozásokon vettek részt. A hét programja, és diákok beszámolói alább olvashatók.

Az egészségnapon arról beszéltünk, hogy hány kalóriát fogyaszt egy alultáplált és egy túltáplált ember és, hogy mennyi a megfelelő. Megbeszéltük az egészség piramist, ami annyit jelent, hogy melyik táplálékból mit és mennyit érdemes enni. Volt egy ábrázolás, amit okos tányérnak hívnak és abban felsorolják mi kell lennie egy napi étrendben. Például zöldség, gabonaféle, gyümölcsök, tejtermékek, húsok. Amellett, hogy eszünk a mozgás is fontos, ha nem is versenyszinten. (Olajos Lilla 7. A)

A héten kettő előadásban vettünk részt. Mind a kettő nagyon hasznos volt és tanulságos. Az egyiken a dohányzás negatív és pozitív oldaláról volt szó. PPT-n keresztül bemutatták a dohányfajtákat, megismertették velünk a szabályokat (hány éves kortól lehet, milyet lehet venni Magyarországon, stb.) Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy egészségtelen, káros a szervezetünkre és függősséget okoz. Arról is szó esett, hogy mi okozhatja, hogy elkezdünk dohányozni és arra jutottunk, hogy stresszlevezető, esetleg családi, baráti körben látott vagy felkapott dolog és menőnek gondolják. A pozitív oldaláról nem mondható el sok minden, de amit tudok írni az az, hogy stresszlevezető. Vannak emberek, akiknek ez a pihenés, a kikapcsolódás. A másik előadáson a drogokoról volt szó leginkább. Egy rendőr tartott beszámolót nekünk. Első sorban egy videóval szembesített minket. A videó lényege az volt, hogy az elején, ha elkezd valaki drogozni akkor hirtelen felpörög, eltelik megadott idő és utána visszaesik abba az állapotba, amiben alapvetően volt. Aztán ha újra és újra próbálja egyre rosszabb állapotba kerül és ha nem vigyáz vele a végén meghalhat. Ha rajta kapnak, hogy esetleg árulod, vagy fogyasztod, akkor börtönbe kerülhetsz. Börtönbe 14 éves kortól lehet kerülni. A cigit nem lehet 18 éves kor alatt fogyasztani, a drogot pedig egyáltalán nem. Ha a fiatalok nem tudják megvenni ezeket a szereket, akkor odáig fajulhat a dolog, hogy a szüleiket is meglophatják. A rendőr mesélt is ilyen történeteket, amiket átélt. (Szabó Vanda 9. E)

Az egészséghéten számos érdekes előadáson vehettünk részt az osztályunkkal. Hallgattunk előadásokat a bűnügyek megelőzéséről, illetve veszélyeiről. A cigarettáról és az egyéb ilyen függőséget okozó szerek egészségügyi hatásairól és későbbi következményeiről tanultunk. Betekintést kaphattunk a rendőrök szemszögéből amikor egy munkanapjuk során tudatmódosító szerek hatása alatt lévő emberek bűnt követtek el, vagy esetleg ezek miatt ők lettek az áldozatok.  Szünetekben finom és egészséges teákkal, smoothiekkal, friss süteményekkel és gyümölcsökkel kínáltak minket az emeleteken. (Zloch Lili 9. C)

Ezen a héten többször is kaptunk egészséges ételeket, nasikat, smoothiekat kóstolhattunk a folyosón. Az osztályommal az evészavarról és az energia italokról hallottunk előadást. Nagyon sok érdekességet és információt kaptunk. Sok diáktársamnak nyújtott megvilágosodást a saját életére tekintve. Nagyon jó és hasznos volt ez a hét az egész iskolánkra nézve. (Zsipi Fanni10. C)

Az osztályunk két főbb programon vett részt. Az első egy előadás volt, amelyet a CSÉN óra keretében hallgathattunk a szexuális úton terjedő betegségekről. Ezen személy szerint sajnos nem tudtam részt venni, viszont az osztálytársaim reakciója alapján nagyon informatív előadás volt. A hét második programja csak a lányokra vonatkozott. Részt vehettünk egy vízi aerobic-órán, amit mindenki nagyon élvezett. Még a tanárnőnk is csatlakozott hozzánk a vízi torna alatt. Szerintem nagyon élvezetes volt ez a tematikus hét, mind a hasznos előadás, mind a játékos tesióra.   (Tajnai Eszter 11. B)

Az egészséghéten osztályom több foglalkozáson vett részt a szerdai, illetve a pénteki napon.
Szerdán 8.órában Toboz Csilla tanárnő tartott előadást mentális egészségünk fontosságáról.
Véleményem szerint nagyon  hasznos,és informatív előadás volt, mert tanultunk arról, hogy hogyan figyeljünk oda lelki és szellemi világunk egészségére. Aznap a 9.órában pedig Farkas Fanni tanárnő tartott nekünk előadást a szexuális úton terjedő betegségekről. Tanultunk arról, hogy későbbi életünk során nemi életünk kapcsán milyen veszélyekre kell odafigyelnünk.
Pénteken 5.-6.órában Vas Rita edző tartott aquafitnesst az osztályból a lányoknak. Ebben az időszakban mi fiúk az üres medence sávokban úsztunk. A lányok közül volt, aki a szárazföldön, és volt aki a vízben végezte el a gyakorlatokat. (Sas Tibor Levente 11. C)

Én nagyon örültem, hogy megszervezésre kerül az egészséghét az iskolában. Nagyon megnyugtató volt, hogy a suliban népszerűsítették azt, hogy egészségesen jobb és az egészséges ételek is tudnak finomak lenni, mint például hétfőn volt a smoothie nap, szerdán volt az egészséges snack rizs chips nap és pénteken pedig a gyógytea nap. Többen is elcsodálkoztak, hogy ezek a snack rizs chipsek és a gyógyteák is lehetnek egyben egészségesek és finomak is. A gyógyteák terén többfélét is kínáltak csalán-menta teát és galagonya teát is. A galagonya teák fogytak a legjobban.  Nekem személy szerint a snack chipsek ízlettek a legjobban. Minden osztálynak külön megrendezésre kerültek előadások, mint például csak hogy néhányat említsek, nekünk tizenkettedikeseknek volt a nőgyógyászati vizsgálatról, a tizenegyedikeseknek a mentálisbetegségről, a szexuális úton terjedő betegségek témáról. Volt még Aquafitness is, ami megint csak nagyon szuper és jóleső gyakorlatokból állt. Nekem személy szerint ez tetszett a legjobban.   (Gyöngyösi Loretta 12. D)