Ugrás a tartalomra Ugrás a főmenüre Ugrás a láblécre

Bemutatkozás

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon egyik célja, hogy a diákokat a természettudományos pályák felé orientálja. 

A projekt tárgya az Észak Magyarországi konzorcium három fenntartójához tartozó három intézmény diáklaborjainak fejlesztése, a szakmai munka iskolán kívüli kiterjesztése. 

A projekt során külsős, azaz intézményen kívüli 7-13. évfolyamos diákok számára biztosítunk helyet, és lehetőséget a kutatómunkára, megadva nekik ehhez a szakmai, eszközbeni és módszertani segítséget.

Lehetővé tesszük a saját diákjaink mellett a régió tanulói számára is, hogy a pályázat során fejlesztett laborokban tanuló kísérleteket végezzenek, így közelebb kerüljenek a természettudományos gondolkodáshoz. A projekt egy kiváló lehetőség az iskolák közti kapcsolatok kiépítésére, a tudományos ismerek megosztására, akár nemzetközi szinten is.

Többek közt az alábbi tevékenységek megvalósulását tervezzük:

  • Tehetséggondozó foglalkozások, melyek célja a természettudományos kutatás elméletének és gyakorlatának megismerése.
  • Mesterséges intelligencia, virtuális valóság foglalkozássorozat általános iskola felső tagozatosai számára, ahol az MI működését, használatát ismerhetik meg, megtanulják összekapcsolni a robotika és a MI adta lehetőségeket, megismerik a kiterjesztett valóság lehetőségeit és képesek legyenek szimulációs környezet kialakítására.
  • Tárgyalkotási technikákat úgy, mint lézervágás, 3D nyomtatás.
  • Életben maradni – Elsősegélynyújtás a gyakorlatban.
  • Tanulás támogatása coaching technikával – hasznos készségek kifejlesztése az önmenedzselés és tudásépítés területén.
  • A tudományok népszerűsítése.
  • Versenyszervezés: 8. évfolyamosoknak országos komplex természettudományos versenyt szervezünk

Kérjük kísérjék figyelemmel az oldalunkat a további információkért.

A programokra sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Jelentkezni és további információt kérni a doka.erzsebet@levaygimnazium.hu e-mail címen lehet.