Galériák

Természettudományos napok a Lévayban

Több mint tíz éve már, hogy a Lévay József Református Gimnázium megrendezi a természettudományos napokat, mert fontosnak tartja a természettudományos gondolkodás kialakítását és fejlesztését. A hagyományoknak megfelelően ebben a tanévben is január végén többnapos rendezvénysorozat várta az érdeklődőket és a meghirdetett versenyeken részt vevő diákokat.

Két jelentős verseny is kapcsolódik a rendezvényhez, melyekhez a Lévay Labor biztosítja a tökéletesen felszerelt helyszínt. A Budai József biológia verseny és a Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny. Január 27-én, pénteken volt mindkét verseny megnyitója és írásbeli fordulója. A természettudományos napok keretén belül történt meg a Csorba György terem ünnepélyen avatása is. Délután érdekes előadás várta a résztvevőket, Lehocky Krisztián a madárvédelemről beszélt.

Minden évben meghívunk egy neves előadót, idén Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója, az MTA doktora, a Molekuláris Immunológia és Toxikológiai Osztály tudományos osztályvezetője tartott előadást „Betekintés a rákkutatás molekuláris világába”címmel.

Január 28-án, szombaton folytatódott a Budai verseny a gyakorlati fordulóval a Lévay Laborban. Kora délután már csak az eredmények kihirdetése volt hátra.

A sokszínű és tartalmas programok, a résztvevők nagy száma is azt bizonyítják, hogy teret kell biztosítani a magyar közoktatásban a természettudományos tantárgyaknak.

Tanulóink a versenyeken eredményesen szerepeltek:

Csorba György Természettudományos feladatmegoldó verseny:

Biológia:

Gaál Zsuzsanna Mia

2. helyezés

Fizika

Medve Levente

5. helyezés

Matematika

Nemkin Panna

Debreczeni Kata

Rolek Hanna

3. helyezés

4. helyezés

6. helyezés

 

Budai József Református Biológia verseny

9. évfolyam

Zolnay Dominika

2. helyezés

10. évfolyam

Lidák Eszter

Lovas László

2. helyezés

6. helyezés

11. évfolyam

Zákány Benjámin

2. helyezés

12. évfolyam

Juhász Balázs

Sándor Ádám

3. helyezés

4. helyezés

 

Gratulálunk nekik!

A fotókat készítette: Kelemen Zsuzsanna 10.c média

Galériák