Galériák

Tavaszi versmondó sikerek

2019 márciusában Szekszárdon rendezték meg Az én Pannóniám versmondó versenyt immár XIII. alkalommal. Ezen az 57 résztvevő között Stenger Kristóf 9. a osztályos tanulónk is ott volt. Bekerülve a döntőbe végül ezüst minősítést kapott, és egyúttal beválogatták a József Attila Nemzeti Versünnep tatabányai döntőjébe. Ugyancsak Szekszárdon tartották a Fedorka – Sosem volt országos versmondó verseny döntőjét, amelyre több mint 200 diák nevezett 1-1 videóra feltöltött verssel. A 84 döntős között Stenger Kristóf arany minősítést és különdíjat szerzett. Gratulálunk!

 

2019. április 11-én rendezték meg Budapesten a hagyományos Áprily Lajos Országos Református Versmondó Versenyt, melyen az iskolai válogató legjobbjai, Bordás Dávid 11. a és Mátrai Judit 11. b osztályos tanuló képviselte a Lévayt. Mindketten színvonalasan szerepeltek, Bordás Dávid pedig arany minősítést is szerzett. Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak, Nagyné Bódor Katalin és Szűcsné Bottka Krisztina tanárnőnek!

 

Ugyancsak április 11-én indította útjára a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium istenes versekből álló versmondó versenyét. A Lévayból Rózsa Tibor Gergely 9. d osztályos tanuló vett részt, aki kategóriáját meg is nyerte. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Dr. Vonáné Vincze Viktóriának!

 

2019. április 16-án Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeuma szavalóversenyt hirdetett, amelyen Balogh Evelin 10. b osztályos tanuló indult, és meg is nyerte azt. Gratulálunk neki és az őt felkészítő Povázsayné Barkó Krisztina tanárnőnek!

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább