Galériák

SDG Tavaszi Találkozó- Balatonszárszó

A hétvégén SDG konferencián volt lehetőségünk részt venni. Ezek a hétvégék mindig nagyon élvezetesek és emlékezetesek, de ez a mostani még különlegesebb volt. Az SDG a 25. működési évét ünnepelte, ennek okán Balatonszárszón az SDG központban volt megtartva a program. Többek közt tortás vacsora keretében, visszaemlékezéssel ünnepeltük az évfordulót. Az ünnep miatt többen voltunk, mint máskor. Rengeteg új embert ismerhettünk meg a vicces játékok, társas, kiscsoportos beszélgetések, táncház és egyéb alkalmak során. Jó volt régi ismerősökkel is találkozni és jó volt azokkal a lévaysokkal együtt közösséget építeni, akikkel együtt érkeztünk. Nagyon szuper kis csapattá kovácsolódtunk, még az esti ki-mit-tudon is közösen szerepeltünk. Az igei alaptéma a növekedés volt. Erről és ezen belül a magvető példázatáról hallhattunk igehirdetéseket, melyekről utána a kiscsoportokban beszélgethettünk. Ezek mellett még számtalan programon vehettünk részt pl. reggeli vezetett ima, imaséta, érdekes szemináriumok, Úrvacsora, SDG gyűlés... Sétálni is lehetett bár kicsit rossz idő volt, így mi csak 2x mentünk le a Balatonpartra. Igazán hamar eltelt a hétvége, szívesen maradtunk volna még tovább. Viszont elég volt ahhoz, hogy kicsit kizökkenjünk a zsúfolt hétköznapokból, pihenjünk, nevessünk és feltöltődjünk.

Veres Dominika

 

Én először voltam SDG-s konferencián és már nagyon vártam, milyen lesz! De nem kellett csalódnom, mert nagyon élveztem minden percét hisz a közösség nagyon befogadó és vicces. A hétvége minden percét élveztem és nem bántam meg hogy elmentem. Isten kegyelméből áldott konferencia volt!

Nagy Máté

 

Nagyon örültem mikor megtudtam, hogy újra részt vehetek egy újabb alkalmon. Melengető szívvel indultam el iskolatársaimmal erre az alkalomra. Boldog voltam hisz olyan tásaságban lehettem, ami a szívemhez közel áll. Újabb és újabb embereket ismerhettem meg és ezzel gyarapodott a lelki világom, látásmódom ez által sok élményre tettem szert köszönhetően az ott lévő embereknek. Hálás szívvel ajánlom mindenkinek a részvételt. Remélem jövőre is találkozunk. Minden alkalom egy felejthetetlen alkalom.

Zsófi Richárd Márk

 

Rengeteg jó élménnyel jöttünk haza, igazi felfrissülés volt új emberekkel találkozni és velük beszélgetni Istenről. A konferencia témája a növekedés volt mind egyéni mind közösségi értelembe véve. Szerintem az ember egyik fő motivációja az, hogy napról napra fejlődjön, tudjon újat alkotni, legyőzni saját magát és így növekedni. Továbbá jó volt megtapasztalni, hogy vannak még hívő emberek, akik gondolkoznak és bátran ki merik fejteni véleményüket.

Lengyel Dávid

 

Idén is nagy örömmel indultam el SDG alkalomra, amelynek Balatonszárszó adott otthont. A suliból olyan kis csapat indult, akikkel élmény volt az utazás, minden perc. Ezek az alkalmak számomra mindig lelki feltöltődést jelentenek, de úgy gondolom nemcsak nekem, hanem mindenkinek. A mindennapokban nem jut idő a megnyugvásra, több együttlétre Istennel. Ilyenkor azonban jobban ki tudok kapcsolni, megtapasztalni azt, hogy milyen érzés más emberekkel dicsőíteni, imádkozni. Most is sok új arcot véltem felfedezni, gyarapszik az SDG. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is jelentkezni fogok minden alkalomra. Ezt az eseményt nem lehet körülírni, meg kell tapasztalni.

Krizsán Márton

 

A hétvégéből, amit én leginkább kiemelnék az az imaséta volt. A lélek gyümölcsein elmélkedhettünk különböző feladatok során. Ami számomra nagyon meghatározó volt, az a kereszt. Húsvéthoz közeledve már megszokottá válik, hogy „Jézus meghalt értünk”, „Jézus a kereszten”, „Jézus feltámadt” stb. Üressé válnak ezek, pedig pont nem erről kéne szóljon az egész. A szeretet az, ami a fő mondanivalója nemcsak az ünnepnek, hanem az életünknek is. A kereszt alatt lehetőségünk volt gondolkodni szeretteinken, barátainkon vagy éppen azokon, akik nem teljesen állnak közel a szívünkhöz. Sok minden számomra is világossá vált. Úgy gondolom a nagy rohanásban, a stresszes időkben jó leülni egy kicsit a kereszt alá és megpihenni Isten jelenlétében.

Domahidi Ágnes

 

Az emberek gyakran beleesnek abba a hibába, hogy nem tudnak kellő mennyiségű időt odaszánni arra, hogy ápolják az Úrral való kapcsolatokat. Ez velem is többször megesik, éppen ezért hálás a szívem, mert "kötelezően" tölthettem az időmet Istennel és vihettem az Ő színe elé a gondolataimat, nehézségeimet. Olyan jó tudni azt, hogy vannak még ebben a rohanó világban olyan közösségek, ahol mindenki a megnyugvásra, Isten jelenlétére vágyik. Feltöltő érzés, amikor motiváló és nálamnál bölcsebb emberekkel lehetek együtt, tanulhatok tőlük. A hétvége minden perce egy kincs, és minden gondolata egy mag.

Szonda Hajnalka

 

Második SDG alkalmamra egy nagyszerű kis csapattal mentem.  Megint ismerhettem meg új embereket, a régiekkel erősíthettem a kapcsolatot és újra kiszakadhattam a hétköznapok felelőssége alól. Ez az alkalom az SDG újraindulásának 25. születésnapja volt, így együtt ünnepelhettünk. Beszélgetéseink, időtöltéseink tartalmasok és elmélyítőek voltak, melyek által megtanulhattunk valami újat. Pörgősebb, aktívabb alkalom lett a mostani, mint amilyennek vártam, de most is meg lehetett találni a nyugodt és meghitt perceket.

Király István

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább