Magyaros évzárás

A Lévay alkotóköre e tanév végén, június 4-én megtartotta hagyományos teaházát. A résztvevők között örömmel üdvözöltük az érdeklődő diákokat, akik – egy kis sütemény, tea és ásványvíz mellett – meghallgatták a tagok előadásában az év anyagának válogatását, a sikeres pályamunkákat. Jó szívvel hallgattuk véleményüket, építő kritikájukat, elismerő szavaikat. A hangulatos óra után remélhetőleg megmarad az aktív diákalkotók lelkesedése, és kedvet kaptak a bekapcsolódáshoz a többiek is. Várjuk a rejtőzködő ver- és novellaírókat szeptemberben. A nyárra jó szépírást kívánunk minden alkotó kedvű lévaysnak!

A tanév lezárásaként a tanévben sikeresen szerepelt magyaros lévaysok, illetve a tagozatosok, drámások, alkotókörösök június 7-én jutalomkiránduláson vettek részt. A délelőtti buszos utazás után a Petőfi Irodalmi Múzeum fogadott a 45 fős csoportot. Két kiállítást néztünk meg: Csáth Géza életútjával, pályájával, műveivel egyénileg ismerkedtünk meg, míg Ady kapcsán A feltámadás szomorúságú című blokkot előadó segített megismerni. Ez utóbbi végén kiscsoportos feladataink is voltak, amelyek kreativitást igényeltek. Az elgondolkodtató, mély tartalmú múzeumanyagok után ránk fért egy kis szabad program, Budapest belvárosában. A napot a Thália Színház Legyen férfi című komédiája koronázta meg. A sok nevetés kellett is, hogy a visszaúton ne pilledjünk el teljesen, és éjfélkor még legyen erőnk hazajutnunk ébren. Reméljük, a maradandó élmény tovább lelkesít valamennyiünket a jövő évi magyaros sikerek elérésére.

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább