Hálaadó tanévzáró istentisztelet és alapkőletétel a Lévayban

A Miskolc-avasi református templomban tartott tanévzáró ünnepi istentiszteleten adtak hálát a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon teljes közösségében nemcsak a 2017/2018. tanévért, hanem a jól haladó nagyszabású beruházásért is, amelynek keretei között Európai Uniós pályázatból és Magyarország Kormányának támogatásával uszoda és tornacsarnok épülhet.

Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében a tizenkét éves Jézus történetét magyarázva hangsúlyozta, hogy Jézus Krisztus gyermeki gyarapodásának „…bölcsességben, testben, Isten és emberek előtti kedvességben.” (Lk 2,52) előzménye az, hogy engedelmeskedett.

A református iskola hármas küldetéseként is megfogalmazható a bölcsességben, a testben, az Isten és emberek előtti kedvességben történő növekedés művelése – azaz a keresztyén nevelés. Jóllehet a beruházás elsősorban a testi növekedés, a testnevelés célját szolgálja, de illeszkedjék szervesen az intézmény egész emberre kiterjedő református keresztyén nevelési infrastrukturális- és tevékenységrendszerébe.

Az istentiszteletet követően a közintézmények és állami hivatalokból érkező vendégek valamint az intézmény teljes közössége átvonult az épülő uszoda és tornacsarnokhoz, ahol a Lévay vegyeskarának szolgálatát követően először a kivitelezők nevében Farkas László, az FK-Raszter Építő ZRt. vezérigazgatója ismertette a beruházás szakmai tervét, Dr. Kiss János Miskolc megyei jogú város alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, Kurucz Gergő a Lévay Diákpresbitériumának elnöke tolmácsolta a diákság köszönetét, majd Ábrám Tibor igazgató záró gondolatai hangoztak el. Az alapkőbe szánt időkapszulába az intézményről, a kivitelező cégekről szóló információkat, valamint a terveket helyezték el.

Az alapkőbe az időkapszula elhelyezése után Szűcs Endre püspöki főtanácsos kért áldást az építőkre és az épület majdani használóira, majd a teljes közösség a 278. dicséter 8. versének eléneklésével adott hálát Isten csodálatos gondviseléséért.

A megépülő sportkomplexum nemcsak a Lévay tanulóinak mindennapos testnevelését biztosítja, hanem szolgáló módon nyitva kíván állni –a lehetőségekhez mérten– Miskolc város polgárai számára is.

 

Tekintsék meg a csatolt fotógalériát is.

A fotókat Juhász Ákos készítette.

A médiában az alábbi helyeken olvasható tudósítás az eseményről.

https://minap.hu/cikkek/gyarapodjatok-testben-leraktak-levay-gimnazium-uszodajanak-es-uj-tornacsarnokanak-alapkovet

http://www.boon.hu/epulhet-a-levay-komplexuma-negy-honapnyi-munka-csak-az-alapkoletetelert/3900731

 

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább