Galériák

A Rákóczi Szövetséggel kirándultunk

A Rákóczi Szövetség támogatásával három napos osztálykiránduláson vehettünk részt a Felvidéken.

Az első nap Kassát és környékét jártuk be.

Sétáltunk Eperjes és Késmárk belvárosában, Csütörtökhelyen a Szent László templom csodálatos gótikus Szapolyai kápolnáját, Szepesváralján pedig a Szent János templomot és kolostort néztük meg. A sok építészeti csoda megelevenítette számunkra a történelmünket. Ez a napunk volt a legmozgalmasabb, és megérkezve a szállásunkra, jól esett a meleg vacsora.

A második napon a dobsinai jégbarlanghoz túráztunk, ahova sajnos már nem tudtunk bemenni. De kárpótolt bennünket az, hogy így felmászhattunk a tornai várhoz. Az elénk táruló gyönyörű látványt nehéz szavakban visszaadni. A hegymászás sem törte le a csapatot, este ugyanolyan jókedvvel tértünk vissza a szállásra, mint ahogy reggel elhagytuk azt.

A harmadik napon részt vettünk a kassai magyar református gyülekezet istentiszteletén. Nagyon megható élmény volt ez számunkra. Az ebédünket már itthon, Gömörszőlősön fogyasztottunk el, de a túránk még nem ért véget. A keleméri mohos tavaknál egy kirándulással összekötött élő biológia és történelem órán vettünk részt.

Élményekben gazdagodva érkeztünk vissza Miskolcra.

Orosz Tímea, 9.A

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább