Galériák

„ Mert éheztem és ennem adtatok…” Mt 25,35

Ezzel az igével készültünk ebben az évben is a 11. évfolyammal az ételosztásra. Már – már hagyománnyá növi ki magát, hogy minden év februárjában a Felsővárosi Református templom udvarán ételt osztunk a rászorulóknak.

Ebben az évben négy osztály, négy napon keresztül, 600 adag ételt osztott ki. Külön jó érzés, hogy diákjaink nem csak az étel kiosztásában, hanem már az előkészítő folyamatokban is részt vettek. Ki így, ki úgy de összegyűjtötték a főzéshez szükséges alapanyagokat, és a konyhánk számára főzésre előkészítették. Köszönjük az osztályfőnököknek és a szülőknek, illetve a iskolánk konyhájának, hogy a diákjaink mellett álltak ebben a feladatban.

Segítőink voltak, Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény, kiknek segítségével olyan rászorulóknak tudtunk ételt adni akik igazán rászorultak. Köszönjük a MESZEGYI támogatását.

Szintén segítségünkre volt a Református Szeretetszolgálat, így a meleg étel mellé, tartós élelmiszert is adhattunk. Köszönjük a Szeretetszolgálat támogatását. A diákok számára is jó volt látni, hogy azok a tartós élelmiszerek, melyeket összegyűjtöttek, hova jut el, és hogy milyen nagy segítség egy- egy család számára.

Szabolcsik Panka

programszervező

Galériák

Hirdetmények

Gála Lévay 30.

Tovább

felvételi rangsorok 2024

Tovább