Galériák

Hálaadás az elmúlt 25 évért – Lévay Gála

2018. március 23-án, a Művészetek Házában a Lévay közössége visszatekintett az újraindítás óta eltelt 25 évre. 

A közös ünneplés délután kettő órakor kezdődött, a jelenlegi lévays diákok ismerkedhettek meg az eltelt negyed század fontosabb történéseivel, öregdiákok, egykori tanárok beszámolói alapján. A zenés, táncos előadások, a vidám jelenetek - amelyben egykori és mai diákok együtt szerepeltek - még hangulatosabbá tették a műsort. Este öt órai kezdettel, a második előadáson a Lévay összes munkatársa, jelenlegi és volt tanárai, öregdiákok és családjaik, illetve kiemelt vendégek vettek részt. Balog Zoltán miniszter úr köszöntését az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes-államtitkára hozta el, valamint Miskolc város alpolgármestere méltatta a gimnázium érdemeit. Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke is köszöntötte az ünneplőket, a gimnázium közösségét.

Az ünnepi gálaműsorban minden olyan tevékenység megmutatkozott, ami az elmúlt 25 évben meghatározóvá vált az iskola életében: az énekkar, a Kösöntyű, a Lámpás, a diákszínjátszók. A Lévay tehetséges diákjai és öregdiákjai közös produkciókat adtak elő: zsoltárokat énekeltek, verset mondtak, néptáncoltak, duettet énekeltek, opera részletet adtak elő, láthattunk és hallhattunk dzsessz produkciót, dobos műsorszámot, kampánytáncot. A diákszínpad szereplői rövid jelenetekben mutatták be az iskola történetét, a református iskolai életet. A gálaműsort színpadi interjúk színesítették: megszólalt a diákotthon egykori vezetője, a Kösöntyű alapító tanára, öregdiákok szülei, olyan lévays tanár, aki lévays diák volt, olyan egykori diák, akinek ma a gyermeke lévays, református lelkésszé lett, illetve az egyház szolgálatában álló öregdiákok, vagy valamely tudományterületen kimagasló eredményt elért volt diákjaink.

A gálaműsor után, a Lévay Szalay Sámuel Dísztermében állófogadással fejeződött be az ünneplés.

Írta: Misli Orsolya 9. c médiás diák és Barócsi Angéla média tanár

Fotók: Pintér Enikő, Korcsog Kata 10.C, Horváth Csongor, Urbán Boglárka 9.C médiás diákok.
 

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább