Galériák

Még, már, most…..

Ezt a három rövid szót helyezte Dr. Ábrám Tibor igazagató úr a ballagó diákok tarisznyájába ünnepi beszédében

Elballagtak a tizenkettedikes lévays diákok.

Két év kényszerű kihagyása után, a pandémia miatt elrendelt szigorítások megszűnését követően a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tanulói, tanárai és munkatársai ismét a hagyományok szerinti ballagáson búcsúztatták el a végzős diákokat.

Az iskolai ballagás 2022. április 30-án az utolsó osztályfőnöki órával kezdődött, ahol ilyen minőségben utoljára volt együtt tanár és diák. Az óra végeztével, az iskolai harangszó megszólalásával az osztályok végig vonultak a gyönyörűen feldíszített termeken és folyosókon, ahol az alsóbb évfolyamok diákjai álltak sorfalat, tisztelegve ezzel a végzős Lévaysok előtt. A ballagó osztályok búcsút vettek szeretett iskolájuktól, majd a közös fényképezést illetve faültetést követően ballagási dalokat énekelve vonultak át a Kossuth utcai református templomba, ahol istentiszteletre gyűlt össze az ünneplő gyülekezet. Az Igét Major Zsolt lelkipásztor hirdette. Majd az énekkar szolgálata következett, az Ír áldást valamint Claude Fraysee-Tóka Szabolcs: Szívből köszönöm Uram című művét adták elő. Az énekkart vezényelte Orosz- Tokár Edina ének-zene tanár. Ezt követően a 11. évfolyam nevében Hörcsik Henrik 11. A osztályos tanuló búcsúzott a ballagó diákoktól, sok szép, személyes emléket felelevenítve. Stenger Kristóf ballagó 12. A osztályos diák József Attila: Tanítások című versét szavalta. A műsor folytatásaként Nagy Anna Zsófia és Szeleczky Máté végzős diákok Te vagy békességem dicsőítő éneket adták elő gitár kísérettel. Végül a 12. évfolyam nevében Kedves Eszter Virág 12. C és Herczeg Judit Evelin 12. B osztályos tanulók gondolatai zárták az ünnepi műsort.

A ballagás a szalagtűzéssel és a zászlóátadással folytatódott. A szalagot Kóródi Luca (12. D) kötötte fel, miközben Nagy Anna Zsófia (12. A) iskolánk jelmondatával köszönt el. A zászlókat Vidó Zalán 12.B és Lovász Bálint 12.C osztályos tanulók adták át, az alsóbb évfolyam képviselőinek.

Dr. Ábrám Tibor igazgató úr ballagási beszédével folytatódott az ünnepség, aki visszatekintett az elmúlt évekre és igyekezett használható útravalót tenni a ballagók tarisznyájába. Köszönetet mondott az osztályfőnököknek: Lenkei Éva, Pozsárné Szilágyi Erzsébet, Simon-Hegedűs Fanni tanárnőknek, illetve Makranczi Zsolt és Tóth Tamás tanár uraknak a több éves áldozatos munkájukért.

A ballagást a jutalomkönyvek és a kitüntetések átadása zárta.

A Tiszáninnen Református Diákja címet Bucsi Sára 12. A osztályos tanuló kapta.

 

Egyházkerületi Tanulmányi díjat két tanuló is átvehetett:

Herczeg Judit Evelin 12. B osztályos tanuló és felkészítő tanára Dr. Vonáné Vincze Viktória

Szilágyi Gyula 12. A osztályos tanuló és felkészítő tanára Mártonné Kiss Ágnes

 

„Pro Excellentia – Lévay kiválóság díjat” kapott:

Bereczki Anna Éva 12. A és felkészítő tanára Molnárné Litványi Krisztina,

Stenger Kristóf 12. A és felkészítő tanára: Lenkei Éva,

Szilágyi Gyula 12. A és felkészítő tanára Mártonné Kiss Ágnes,

Herczeg Judit Evelin 12. B és felkészítő tanára Dr. Vonáné Vincze Viktória,

Eszlári Melinda 12. B és felkészítő tanára Lengyel Barbara,

Kedves Eszter Virág 12. C és felkészítő tanára Dr. Vonáné Vincze Viktória,

Kóródi Luca - 12. D és felkészítő tanára Borosné Répási Rita,

Rózsa Tibor 12. D és felkészítő tanára Dr. Vonáné Vincze Viktória.

 

„Pro schola – Lévay közösségi díjat” Bucsi Sára 12. A és Kádas Zétény 12. D diákok vehettek át.

 

"Pro Talento – Lévay tehetségdíjat” vehettek át:

Nagy Anna Zsófia 12. A és felkészítő tanárai Farkasné Sajó Márta és Orosz-Tokár Edina

Lovász Bálint 12. C és felkészítő tanára Tóthné Nagy Anikó

Monoki Benjámin 12. D

Beke Ilona 12. D és felkészítő tanára Dr. Vonáné Vincze Viktória

Pocsai Zoltán 12. D és felkészítő tanára Borosné Répási Rita

Szülői emléklapok átadására is sor került:

Csapó Judit a szülői munkaközösségben végzett munkájáért.

Dovákné Kiss Kornélia a gyermeknapok kiemelkedő támogatásáért.

Kedves Dóra az iskolai karácsonyok támogatásáért.

 

Elismerő oklevelet az alábbi diákok kaptak:

12. A

Aldan Anna

Havasi Virág Nina

Hazadi Bence

Juhász Anna Boglárka

Perédi Sára

Rudolf Dániel

Szabó Judit

Szabó Vivien Szonja

Szalóczy Zsófia

Szilágyi Zsófia

Tar Georgina

Tóth Boglárka

Tóth Enikő

12. B

Borza Gergely

Perjési Viktória

Pető Réka

Szoboszlai Péter

Vidó Zalán

12. C

Bíró Fanni

Nagy Áron

Szeleczky Máté

Zsófi Richárd

12. D

Gálos Anna

Topa Hunor

Zágonyi Fanni

 

Barócsi Angéla

Fotók: Botár Bálint, Kováts Anna, Kézdi Ákos, Vígh Attila

Videó: Kiss-Hocza Csaba, Kézdi Ákos, Horváth Csongor, Szilágyi Dorka

 

 

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább