Galériák

Hivatkozások

Szalagavató

Ebben a tanévben ismét a Lévay hagyományainak megfelelően ünnepi istentiszteleten tűzték fel a szalagokat a végzős diákjainknak. Sajnos a járványhelyzet miatt két „végzős” osztályfőnök nem lehetett jelen az ünnepségen, az érintett osztályoknak az igazgató-helyettesek tűzték fel a szalagokat. 

Az Avasi Református Templomban az ünnepélyes bevonulás és a Himnusz eléneklése után Adamcsik Dávid, iskolánk lelkésze és vallástanára hirdetett igét.

Az igehirdetést ünnepi műsor követte, a végzős osztályok diákjai versekkel és dalokkal tették emlékezetessé szalagavatójukat. Ezt követően Ábrám Tibor igazgató úr fogalmazott meg néhány fontos gondolatot a szalagtűzés előtt álló diákjaink számára.

Az ünnepi gondolatok után a szalagok feltűzése következett, majd a diákok egy-egy csokor virággal köszönték meg eddigi áldozatos munkájukat tanáraiknak. A templomi ceremónia után mindenki családja körében folytatta az ünneplést, idén a közös vacsora elmaradt.

 

A fotókat készítette:

Petrik Péter, Kováts Anna, Demkó Balázs, Botár Bálint, Szentpétery Áron, Trója Márton

Videó: Kézdi Ákos, Horváth Csongor, Kiss-Hocza Csaba, Szilágyi Dorka

Galériák

Hivatkozások

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább