Galériák

szeretethíd 2018

A „Szeretethíd” program keretében végeztek önkéntes segítő munkát kilencedikeseink.  Május 26-án reggel, az osztályok különböző helyszínekre indultak, hogy munkájukkal örömet és támogatást vigyenek.

A 9. A osztály a Testvérvárosok útján található, már felújított gyermekorvosi rendelő előtt festette le a támfalat, segítve ezzel az ottani önkénteseket. A munkát két csapatban végezték: az első csapat a falat fehérre festette, a második csapat a falra rajzolt képeket festette ki különböző színekkel.

A 9. B osztály a Vasgyári református gyülekezet templomát és templomkertjét tisztította meg. Az osztály tanulói és lelkes szülői közössége élő porológépet alkotva az összes szőnyeget, székpárnát és minden vízszintes felületet ragyogóvá tett. Tevékenységük eredményeként a bozótosból cserjesor, a magas fűből tujákkal díszített gyep, az elvadult évelőágyból virágzásra váró kiskert kerekedett

A 9. C osztály a Tetemvári Gyülekezetnél járt, ahol a Deszkatemplom mellett lévő temetőben a műemléksírokat gondozták a diákok. Két miskolci mecénás család, a Rácz család műemlék sírjait takarították ki a lelkes diákok. A temetőbe látogató miskolci hozzátartozók mind elismerő szavakkal illették a segítő kezű fiatalságot.

A 9.D osztály "Szeretethíd" látogatása Dédestapolcsányban volt. Szűcs Endre lelkipásztor rövid templom ismertetője és a templomban tartott áhítata után, a fiúk a Tapolcsányi régi iskolánál kezdték tereprendezéssel és fűnyírással, a lányok Barócsi tanárnő és Zsurki Csaba osztályfőnök vezetéséve pedig babgulyást készítettek.

Bár a fiatalok elfáradtak, mégis sok szép élménnyel gazdagodtak a jó hangulatban töltött, akár csapatépítésnek is beváló munkák során. Megtapasztalhatták, hogy milyen nagy örömet ad, mikor a saját időnket és erőnket ajándékozzuk másoknak.

Galériák

Hirdetmények

Tanévzáró istentisztelet

Tovább

Diákotthoni felvételi beosztás 2017/2018.

Tovább