Pénteken este kezdetét vette az idei őszi közösségi hétvége copy copy

Többen bekapcsolódtak a kutatók éjszakája programjaiba, elsőseink  viszont  izgatottan várták  a szokásos avató vetélkedőt, melyet most is a tornateremben tartottunk.

Volt lisztből gumicukorkák gyűjtése, vizes lavórból " alma szedés", zsíros kenyér evés hátratett kézzel, és több vicces feladat, amit a végzősök irányítottak.

Szombaton a gyönyörű napsütésben különböző helyekre kirándultunk.

Az egyes, kettes, hatos és a nyolcas csoport Harsányba ment a Kalandparkba, ahol kötélpálya és a légifolyosó élménye várt a bátrakra. Egy maroknyi csoporttal átgyalogoltunk az erdőn át Kisgyőrbe, ahol éppen a szüreti nap vidámságába csöppentünk. Maradt még annyi időnk, hogy a református templomot is megtekintsük.

A hármas csoport Gellértné tanárnő vezetésével egy távolabbi buszos kiránduláson vett részt Noszvaj, Síkfőkút, Eger úti céllal.

Zsurkiné Zsóka tanárnő csoportja kisvonattal Lillafüredre kirándult.

Gellért tanár úrék a szendrői teljesítmény túrán vettek részt Szalonna, és Martonyi érintésével. Búzási tanár úrék az Avasi kilátóba sétáltak fel, miután közösen megnéztek egy filmet majd ebéd után bowlingoztak a fiúkkal. A napot egy közös zenéléssel egybekötött sütemény evéssel zárták.

Vasárnap délelőtt az Avasi templomban vettünk részt a délelőtti istentiszteleten.

A szabad kimenő után maradt idő a tanulásra is.

Hálásak vagyunk a jó időért, a tartalmas programokért és köszönjük a megvalósításhoz kapott összeget is.

 

Irlandáné Iványi Anna.

 

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább