Éjszakai Dicsőítés

Múlt pénteken, február 17-én újból megrendezésre került az Éjszakai Dicsőítés, ahol ismét együtt dicsérhettük az Urat. 

Meghallgathattuk egymás bizonyságát hitünkről, Istennel való kapcsolatunkról, énekelhettünk, ezen túlmenően pedig Csomós József szolgált az alkalmon. Kellemes hangulatú, barátságos és építő jellegű alkalom volt, ezt mutatják a visszajelzések is :

„Nekem ez pénteki dicsőítő éjszaka sokat jelentett. Nagyon megerősítette a hitemet és segített arra rájönnöm, hogy az Igének ne csak hallgatója legyek. Az este folyamán sokszor éreztem azt, hogy imádkoznom kell valakiért és odamentem az adott személyhez, és imádkoztam érte. Minden esetben látszott rajtuk, hogy mennyire megérintette őket Istennek a szeretete. Vágytak megismerni őt. Jó érzés volt Isten eszközének és közvetítőjének lenni más ember felé. A dicsőítés közben nagyon lehetett érezni a Szentlélek jelenlétét, ami még jobban emelte az est színvonalát és betöltött engem nyugalommal és szeretettel.” Sontra Boglárka, 11.c

"Életem során nagyon sokáig kétségben voltam a hit terén, ezért ellentétes érzések kavarogtak bennem az éjszakai dicsőítést megelőző pár órában. Egyrészt úgy gondoltam, hogy nem vagyok teljesen "odavaló", másrészt izgatottan vártam, mert a REFIT után is feltöltődve és új szemléletekkel tértem haza. Ez most sem történt másképp. Nagyon tetszett e kis közösség, szinte mindenki kivétel nélkül befogadó, nyitott és barátságos. A közös éneklések, imádkozások, és a bizonyságtételek által ismét fejlődhettem lelkileg, és úgy érzem, tettem egy nagy lépést előre: egyre biztosabb vagyok a hitemben. Nagyon örülök, illetve köszönöm, hogy a részese lehettem az eseménynek. " egy külsős diák

Én személy szerint is hasonlókat éltem át és azzal, hogy megoszthattam másokkal a hitem egy kis darabkáját, illetve Isten vezetését életemre nézve, hatalmas megnyugvást éreztem. Tudom, hogy jó úton járok és hálás vagyok azért, hogy ez az alkalom létrejöhetett. Így hát mindenkinek csak buzdítani szeretnék arra, hogy a legközelebbi alkalommal jöjjön el és mindezekről győződjön meg maga is!

Kovács Blanka

11.c osztályos hitéleti presbiter

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább