Meleg ételt osztottak/osztanak a 11. évfolyamos diákok

"Mert éheztem és ennem adtatok." Mt25,23

Négy 11. évfolyamos osztály vállalkozott a feladatra, amit már decemberben terveztünk, de csak most került rá sor...

http://tirek.hu/hir/mutat/40398/

Első évben vállalkoztunk rá, hogy a jótékonykodásnak ezt a formáját is megtanítsuk/megmutassuk a diákjainknak. A területhasználati engedélyeztetés útvesztőjében elveszve (decemberben, és most is) alakult úgy, hogy most kerítünk sort az akcióra, ami példát ad, utat mutat: nem csak decemberben van szükség a jótékonykodásra!!!

Köszönjük a Felsővárosi Református Gyülekezetnek, hogy befogadtak bennünet! Egy-egy osztály 4 napon keresztül, naponta 150 adag meleg ételt oszt ki, aminek az alapanyagait ők gyűjtik össze/adományozzák. Segítenek az előkészületekben (pl.:ebédjegyek gyártása, zöldségek pucolása), a megfőzést a konyhánk vállalta (külön köszönet!!), szervezték a szállítást, a kiosztást, elpakolást. A Református Szeretetszolgálat hozott az első napon tartós élelmiszert. A diákok egy része a TIREK Diakóniai Központ gondozója segítségével vitte gondozottjaikhoz a meleg ételt.

Köszönjük a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény-nek, hogy a rászoruló családok felé eljuttatták az ebédjegyeket, valamint a kiosztásnál is jelen vannak. Köszönjük a Polgárőrség jelenlétét is.

Személyesen köszönöm az osztályfőnök kollégák támogatását, Szabolcsik Panka programszervezőnk koordinálását és leginkább a diákoknak köszönöm azt, hogy teljes vállszélességgel támogatták a történést!

Sok köszönet, sok szervezés, sok tapasztalat...

Jó példa legyen mindenkinek!

Sipos Tamás

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább