FAKULTÁCIÓ VÁLASZTÁS a 2017/2018. tanévre

A 10. évfolyamon felmértük a kétszintű érettségire való felkészítő, szabadon választható foglalkozásokról a tanulóink igényeit. A felmérés szerint 2 blokkba soroltuk be a szóba jöhető tantárgyakat. Az azonos blokkokban találhatókat azonos időpontban tartják; ezért ugyanabból a blokkból nem lehet egynél több tárgyat választani. A tantárgyak neve alatt a várható szaktanár nevét tüntettük fel.

A 10. évfolyamos tanulóknak ( aki nem biológia-kémia, vagy fizika-matematika tagozaton tanul ) most véglegesen el kell dönteniük, hogy a 2017/2018. tanévben melyik tantárgyat szeretnék heti plusz 2 órában tanulni. Két tantárgyat kell választani, de egyet mindenkinek kötelező két évig tanulni..  Ha valamelyik foglalkozás kevés jelentkező esetén nem indul, akkor a tanulónak másik tárgyat lehet, illetve kell választania.

 Fontos tudni, hogy a választás után csak nagyon indokolt esetben van lehetőség a módosításra (a következő tanév elejéig.) Szeptemberben a beindult  foglalkozások, annak aki választotta, kötelező tanóráknak számítanak, s év közben sem adhatják le ezeket. A 11. év végén lehetőség van váltásra ( augusztusban tett sikeres különbözeti vizsga esetén)  vagy egy tantárgy leadására azoknak akik kettőt választottak.  ( ezt írásban kell kérni az ig. helyettestől)

Az emelt szintű foglalkozások választása  esetén a csoport megfelelő haladása érdekében kérjük, hogy csak olyan tantárgyat válasszanak amelyből legalább közepes tanulmányi eredménye van a tanulónak

 

  1. blokk                                          B.  blokk

magyar(emelt)                        

Lenkei Éva

 

társadalomismeret(közép+emelt)

Dóka Erzsébet

 

történelem(emelt)

Gecse Angéla   

 

történelem(emelt)                 

Barócsi Angéla

 

matematika(emelt)      

Bikova Marianna       

 

fizika(emelt)   

Kissné Fodor Tímea            

 

biológia(közép+emelt)     

Molnárné Litványi Krisztina            

 

biológia(emelt)               

Takács Judit

 

kémia(emelt)            

Dóka Erzsébet  

 

földrajz(közép)     

Dr. Szilágyiné Rádai Gabriella              

 

 testnevelés(közép)   

Tóth Tamás      

 

hittan(közép) 

Adamcsik Dávid

 

 német(közép+emelt)    

Zsolnai Beáta   

 

angol(emelt)      

Madarász Péterné                 

 

 rajz(közép)

Dr. Szilágyiné Rádai Gabriella            

 

informatika(közép+emelt) 

 Bikova Marianna       

 

           

 

 médiaismeret(közép)    

Barócsi Angéla          

 

 

 

A jelentkezés módja: elektronikus kérdőív kitöltése.

Minden 10. évfolyamos tanuló és szülei emailban megkapják azt a hivatkozást, melyet megnyitva a fenti táblázatnak megfelelő 2 blokkból kiválaszthatják a felvenni kívánt tantárgyakat.

A jelentkezési lap kitöltéshez iskolánk könyvtárában  rendelkezésre állnak internet eléréssel rendelkező számítógépek és személyes segítséget is kérhetnek a könyvtárostól.

Aki valamilyen  okból nem tudja megoldani az elektronikus jelentkezést, az papír alapú jelentkezési lapot is kérhet az osztályfőnökétől.

A fakultációválasztással , jelentkezéssel kapcsolatos bármilyen kérdéssel

Kerboltné Tóth Edit  tanulmányi igazgató helyetteshez fordulhatnak személyesen, vagy a következő elérhetőségeken:

telefon :  46/500-180  114-es mellék,

email:     tanulmanyi.ig.h@levaygimnazium.hu

 

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább