Galériák

Diáknapok 2019 Kampány, bál, új diákok avatása

Ez a tanév is nagyon szórakoztató, programokban színes diáknapokat tartogatott a Lévaysok számára. A hét első napján, a hétkezdő Istentiszteleten mutatkozott be mind a négy osztály jelöltje. Az ezt megelőző hetekben időt és energiát nem sajnálva készítették az osztályok a kampányfilmjüket, gyakorolták a táncukat és a kampánydalt.

 

A pénteki nap az osztályok kampányáról szólt, a sportkomplexum tornacsarnokában kiváló körülmények között élvezhettük a tizenegyedikes osztályok kampányműsorát. A négy jelölt párbaja sem maradhatott el, a napot pedig a hagyományos Lévay bál zárta, a tizenkettedikes diákok nyitótáncával.

Szombaton reggel online szavazással voksolhatott az iskola egész közössége, és amíg az eredmények miatt izgultak a tizenegyedikesek, a kezdő osztályok avatása zajlott a tornacsarnokban. Ők is bemutatták az osztályindulót és a táncukat, majd a tavalyi győztes 10. C diákjai vicces ügyességi feladatokat találtak ki számukra. Idén is a C osztály bizonyult a legügyesebbnek, amivel tortát nyertek és a jövő évi avatás megszervezésének, lebonyolításának a jogát.

Az idei diáknapok csúcspontja az eredményhirdetés volt, nagyizgalommal vártuk, hogy igazgató úr melyik osztály nevét fogja mondani: A 11. A osztály kapta a legtöbb szavazatot.

Ahogyan a nap folyamán többször is elhangzott valójában minden osztály nyert, jó hangulatú napokat, heteket, amivel a felkészülés járt, néhány összezördülést a vitás kérdésekben, de mindezek összességében formálták az osztályközösséget és örök élményt hagytak a diákok szívében.

A fotókat készítették:

Farkas Nikola, Szeleczky Máté 10. C médiás diákok

A videókat készítette: Horváth Csongor 11. C médiás diák

Galériák

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább