Galériák

Istenes versek a magyar irodalomban, avagy versmondó verseny a Lévayban

Iskolánk idén először, 2019. február 16-án hagyományteremtő céllal megrendezte a határon túli magyar költők istenes versei szavalóversenyét a Kárpát-medence református középiskoláinak tanulói számára.

A nevezett iskolák a következők voltak:

  1. Gödöllői Református Líceum
  2. Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  3. Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma
  4. Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek
  5. Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kisvárda
  6. Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Budapest – nem érkeztek meg
  7. Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika
  8. Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma
  9. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
  10. Nagyberegi Református Líceum – karantén miatt nem lehettek itt

A zsűri tagjai voltak:

Dr. Illésné Dr. Kovács Mária – a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánasszonya; a zsűri elnöke

Hangóné Birtha Melinda – az Avasi Gyülekezet lelkésze

Kardos Katalin – előadóművész, riporter

Menyhárt Szabolcs –Miskolc Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesteri Hivatala kabinetfőnöke, a Lévay volt diákja

Eredmények:

Arany minősítésűek:

Brenner Boglárka – Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma

            felkészítője: Mayerné Pátkay Tünde

Csarnai Dorina – Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

            felkészítője: Perla Erzsébet

Ezüst minősítésűek:

Rózsa Tibor Gergely – Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc

            felkészítője: dr. Vonáné Vincze Viktória

Szikszai Károly – Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

            felkészítője: Virguláné Hercku Orsolya

Vörös Dalma – Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek

            felkészítője: Farkas Gábor

Bronz minősítésűek:

Kalmár Eszter – Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

            felkészítője: Szilágyi Valéria Éva

Szikra Domonkos – Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

            felkészítője: Horváth Erika

Vas Rebeka – Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

            felkészítője: Hodossy-Takács Krisztina

Különdíjasok:

Ágotai Zsuzsanna – Gödöllői Református Líceum

            felkészítője: Dudás Erzsébet

Bártfai Kristóf – Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc

            felkészítője: Nagyné Bódor Katalin

Bűdi Blanka – Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc

            felkészítője: Povázsayné Barkó Krisztina

Vrastyák Bianka Veronika – Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika

            felkészítője: Bozsóné Kolosai Éva

Köszönjük valamennyi szervező-rendező munkáját, főként Kiros Eszter vallástanár igeszolgálatát, Dr. Farkasné Sajó Márta tanárnő kántori szolgálatát, Nagy Anna gyönyörű zsoltárénekét, Szűcsné Bottka Krisztina tanárnő műsorvezetését és Ábrám Tibor igazgató úr szívhez szóló megnyitó szavait. Gratulálunk a lévays versenyzőknek színvonalas szereplésükért, kiemelten a díjazott tanulóknak felkészítő tanáraikkal együtt!

                                                                                              Lenkei Éva

magyar munkaközösség vezető

fotók: Horváth Csongor 10.c osztályos tanuló

Galériák

Hirdetmények

Gála Lévay 30.

Tovább

felvételi rangsorok 2024

Tovább