"Határtalanul Erdély" - Reformációi kirándulás

Az elmúlt héten (2017.09.28-10.01.) a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány jóvoltából, - a 2016/17-es tanévben nyújtott teljesítményünkért -, erdélyi kiránduláson vehettünk részt. 

A három evangélikus és kettő református középiskolából álló csoport, iskolánk öt diákjával és iskolalelkészünkkel egészült ki.

Az első nap nagy része utazással telt.  Kolozsvárra megérkezve elfoglaltuk szállásunkat, ami a Bethlen Kata Diakóniai központban volt.  Vacsora után egy ismerkedős játék segítségével mutattuk be egymásnak az iskolát ahonnan érkeztünk.

A második napon a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákjaival találkoztunk. A Nagyenyedi Vártemplom szemrevétele után visszaindultunk Kolozsvárra, ahol Gergelyné Tőkés Erzsébet vezetésével megtekintettük a Házsongárdi temető történelmi részének műemlék sírjait.

A kirándulás harmadik napján kormányzati vezetők, valamint több mint ötszáz lelkész jelenlétében vettünk részt a reformáció ötszázadik évfordulójának ünnepségén. Délután pedig a kolozsvári magyar építészet gyöngyszemeit csodáltuk meg. Este a csoport pedagógusai az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatos kvízt szerveztek nekünk.

Az utolsó napon a Szászfenesi  Református templomszentelési istentiszteleten vettünk részt, ahol a magyar Miniszterelnök is köszöntötte a jelenlevőket.

A kirándulás során betekintést nyertünk Erdély történelmébe, találkoztunk helyi fiatalokkal, ismerkedtünk a programban résztvevő diákokkal.

Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk ezen a számunkra nagyon tartalmas és változatos kiránduláson! 

 

Domahidi Hanna 10/A

Herman Fanni 10/B

Bereczki Ádám 10/D

Molnár Balázs 10/D

Veres Teodor 10/D

Hirdetmények

felvételi rangsorok 2024

Tovább

Gála Lévay 30.

Tovább